A második pályázat

Az emberek keresik az igazságot, de nem igazán akarják megtalálni... És mert inkább a boldogságra vágynak, mint az igazságra, ha az igazság a boldogság akadálya, akkor nem kell nekik. Pár évvel ezelőtt írtam egy könyvet. Rögzíteni akartam gondolataimat, véleményemet, örömeimet és félelmeimet a világról, na meg a színház, az opera, a televízió világáról, ahol az életemet töltöttem. A könyv formája levelezés volt. Egy fiktív tanítványom, János tanácsot kért tőlem, pályázzon-e színházigazgatói állásra, majd erről a pályázatról levelezni kezdtünk: tanácsokat adtunk egymásnak, vitatkoztunk, töprengtünk. Persze nemcsak a pályázatról. Az idős tanár én magam voltam, vállalván, hogy minden, amit leírok, saját véleményem. Levelezőpartnerem, János alakja sok mindenkiből lett összegyúrva. Növedékeimből, akik közül számosan tényleg engem kérdeztek meg, mielőtt elvállaltak volna egy igazgatói állást, meg belőlem is, mert ez a János olyasmiket mondott meg képviselt, amiket én is mondanék ma, ha negyven évvel fiatalabb volnék. A könyvet sokan elolvasták, és biztattak, hogy folytassam. Vállalom, mert vannak még gondolataim, újabb tapasztalataim, és van néhány történetem, ami tanulságos lehet. Úgyhogy akkor most feltámasztom Jánost.