A magyar szimbolizmus

A könyv a 19. század végén kialakuló új művészeti irányzat, a szimbolizmus magyarországi történetét vizsgálja. Részletesen bemutatja, melyek voltak az irányzat jellemző vonásai, és miképp jelent meg a szimbolizmus a magyar képzőművészetben is. Pontos képet kapunk arról, hogyan vélekedtek a hazai művészek és kritikusok róla, majd az egyes kiemelkedő magyar mesterek munkáiban hogyan mutatkozott meg hatása; olyan nagyszerű alkotók életművében találkozhatunk ugyanis szimbolista vonásokkal, mint Mednyánszky László, Csontváry Kosztka Tivadar, Gulácsy Lajos, Nagy Sándor, Körösfői-Kriesch Aladár vagy Rippl-Rónai József. Náluk is kiemelt témává vált a szimbolizmus jelentős külföldi mestereihez hasonlóan a mítoszok idézése, a halál misztériumának kutatása, az élet és a művészet forrásához és az életfához való zarándoklat, egy tökéletesebb világ utáni vágyódás, amelyek az irányzat legjellemzőbb vonásainak számítanak. A kor divatos életfilozófiái és misztikus tanai jelentős hatást gyakoroltak az ő alkotásaikra is, amelyekkel beírták nevüket a magyar művészettörténetbe.