A magyar nyelv mint útikönyv az élet nevű túrához II.

Elindulunk tisztán, telve hittel, bizalommal... Szeretjük az életet, és az élet is szeret minket... Szeretjük a környezetünket, és a környezetünk is szeret minket... Aztán ahogy múlnak az évek valami megváltozik... Akik létrehozták valaha ezt a nyelvet és a hozzá tartozó írást, amit ma rovásírásnak nevezünk, azoknak konkrét céljaik voltak. Ahogy nem húztak egyetlen vonalat sem, úgy nem mondtak ki egy hangot sem véletlenül. Az egyetlen és eredeti céljuk, az emlékezet fenntartása volt. - Hogy emlékezzünk arra, hogy miért is jöttünk valójában erre a világra. A modern emberek nagy részében rejlő zavarodottság és frusztráció pont abból fakad, hogy elvesztették a kapcsolatot az eredeti céljaikkal. Ha valakinek élő a kapcsolata az eredeti céljaival, - amit felvállalt mielőtt leszületett az anyagi világba, - az harmóniában él az egész létezéssel. Ezért előbb utóbb benne, és körülötte is harmónia lesz. Sajnos a fátyol viszont, ami ránk ereszkedik amikor megszületünk az anyagi világba, az nagyon erős és nagyon hamar képes elhomályosítani az eredeti célt, - s ha ez elveszik, akkor jön a tévelygés. A tévelygés zavarodottságot szül, a zavarodottság frusztrációt, a frusztráció pedig cinizmust és gonoszságot... ...És ha az emberek nem tudják magukat BECS-ÜLNI, elkezdenek mások MEG-BECS-ÜLÉSÉÉRT sóvárogni...