A ma emberei - Egy ujságíró feljegyzései- dedikált

Az életem két évvel a születésem előtt kezdődött, Tóváradon. Aminthogy minden élet a fogantatás előtt indul el útjára. A véletlen végtelen és szükségszerű lánca fűzi össze az élőket azokkal, akik helyüket átveendők a következő emberöltőben. Egy mosoly, kézszorítás, találkozás a vasárnapi sétatéren vagy délután uzsonnán; az öregek megfontolt tanácskozása, egy pillantás a telekkönyvbe, az üzleti forgalomra vagy a családi címerre; legegyszerűbben összevillanása két szempárnak, megindulása a vágyak magnetikus áramának, két ember, két pólus egymásfelé hajlik s már el is végeztetett, hogy találkozniok kell, egymásba olvadniok, hogy önfeledt, mámoros vagy hűvösen józan ölelésükből új rügy bújjon ki az élet fájának kérge alól. Azon az augusztusi vasárnapon, amelyiken végérvényesen elrendeltetett, hogy 1892 szeptember 12-én, este a világra fogok jönni, Tóvárad felett és körül megállani látszott minden. A Bakony szikláin nem rezdült ű, a szél, mely rendesen vágtatva száguldott vagy kergetődzve kódorgott a hatalmas erdők és a nagy tó között, elbújt valamilyen barlang mélységeibe; s a két eperfa olyan mozdulatlanul állott jövendő nagyapámék háza előtt, miképen Napoleon két öreg gránátosa silbakolhatott feszes glédában az Elba szigetéről hazavitorlázott császár küszöbénél, hogy megmutassák, érnek még annyit, mint a fiatalok..