Szentmihályi Szabó Péter

A látó és a vak

szépirodalmi könyvkiadó  | 1983  | keménytábla, védőborító  |  330 oldal

Libri Antikvárium
A tíz kötetre tervezett történelmi regényciklus harmadik darabjának ideje a 11-12. század fordulója. Előbb Kálmán, majd fia, II. István uralkodik, s az ország főrendjei ahányan vannak, annyi felé húznak. Kálmán legfőbb ellenlábasa saját öccse: Álmos herceg, aki egész életét egy cél elérésére teszi föl: meg akarja szerezni a koronát, s ezért semmi áldozattól nem riad vissza, hol Bizáncban, hol Henrik császárnál, hol az itthoni lázongó főurak körében keres társat terve valóra váltásához. Kálmán végül megelégeli a viszályt szító Álmos mesterkedését, és fiával Bélával együtt megvakíttatja. Álmos menekül, Bizáncban kér menedéket, ott is hal meg. Béla hű társával, Pétörrel együtt Pécsváradon húzhatja meg magát több éven át, s innen viszik Álmos egykori párthívei István halála után a királyi trónra. Vajon milyen uralkodó lesz a hányatott életű, sok viharban edződött, de a krónikaírók szerint jámbor és eszes vak Béla? Erre keres választ a források, a történelmi tények és a fantázia segítségével Szentmihályi. Béla életútját egészen a gyermekkorától egy elmaradhatatlan társ, barát, tanácsadó kíséri: a váraljai vasverő fiából királyi jegyzővé váló Donátfia Pétör. Vajon ki ez a rokonszenves férfi, aki józanságban, tapasztaltságban, történeti ismeretekben messze felülmúlja urát és kortársait, s aki - immár beérkezett emberként - félrevonul, hogy megírja a magyarok történetét? Teljes egészében az írói képzelet szülötte, vagy a régi magyar irodalom nagy névtelenje, a Mesternek mondott P. lehetséges életútját álmodta meg az író?"
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szépirodalmi könyvkiadó
Kiadás éve1983
Oldalak száma:330
Súly200 gr
ISBN2399990538456
ÁrukódSL#2108698281
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Pásztohy Panka: Pitypang és a mézeskalácsPásztohy Panka: Pitypang és a mézeskalács