A lány, akinek nem volt neve

21. század kiadó  | 2019  | papír / puha kötés  |  335 oldal

Libri Antikvárium
Megdöbbentő történet az elveszett gyermekről, aki túljutott a megpróbáltatásokon akár a dzsungelben, akár az utcán nyomorogva, hogy aztán visszatérjen a korábbi életébe. 1954-ben egy távoli, dél-amerikai faluból elraboltak egy négyéves kislányt. Marina Chapmant az otthonából ragadták el, aztán sorsára hagyták a kolumbiai dzsungel mélyén. Csoda, hogy életben maradt. Két nappal később a rettegő és éhező kislány ráakadt egy csapat csuklyásmajomra, és ösztönösen utánozni kezdte a viselkedésüket. Ugyanazt ette, amit a majmok, ugyanúgy viselkedett, mint furcsa barátai. Marina öt évig élt a majmok között, ezalatt állatias vonásokat vett fel: nem beszélt, levetkőzte gátlásait, nem tekintette embernek önmagát, és az emberi közösség szabályai helyett a majomcsalád normáit követte. De ez még csak a kezdet volt szenvedéseinek és kalandjainak sorában... Marina Chapman jelenleg Angliában él férjével. Két felnőtt lánya van. Az élettörténetéből befolyó jövedelmet a gyermekmunka és az emberkereskedelem megfékezésére fordítja. "Marina Chapmannak most már nyugodt élete van, de amit a gyermekkoráról mesél, az felér egy tündérmesével... vagy inkább egy vad lázálommal." - The Huffington Post "Az emberi kitartás igaz története, amely képes a legnagyobb akadályokat is legyőzni; a töretlen emberi szellemé, amely minden körülmények között győzedelmeskedik." - Publishers Weekly "Marina Chapmannek brutális gyermekkora volt. A könyve egy páratlan fejlődéstörténet, amelynek horrorisztikus fordulatai is mindvégig emberközeliek maradnak." - Booklist "Váratlan csavarokkal teli történet, amely újra igazolja: a valóság bizarrabb dolgokat szül, mint az emberi képzelet." - Geelong Advertiser "A bátorság és a helytállás szívmelengető története. Micsoda nyomor, micsoda kiszolgáltatottság: vadállatok és ragadozóként viselkedő emberek. Emlékezetes beszámoló Kolumbia őserdőinek élővilágáról, egyben az utcagyerekek valóságának részletes krónikája." - Media Culture (Australia)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 8 890 Ft

A termék megvásárlásával

889 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó 21. század kiadó
Kiadás éve2019
Oldalak száma:335
Súly305 gr
ISBN2399984779384
ÁrukódSL#2109563244
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 8 890 Ft

A termék megvásárlásával

889 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély