A külkereskedelmi politika eszközei

szépmíves könyvek  | 2017  | keménytábla, védőborító  |  303 oldal

Libri Antikvárium
Kultúrtörténeti szenzáció gróf Bánffy Miklós első, nagyobb lélegzetű műve, mely jószerivel az ismeretlenség homályában maradt az eltelt több mint száz év alatt. Benne a közéleti Bánffy jelenik meg, s történik mindez 1902-ben, nem sokkal azután, hogy a szerző befejezi jogi tanulmányait Kolozsváron, illetve Budapesten és Berlinben. "Magyar nyelven a külkereskedelmi politika céljai és fegyvereiről, azok alkalmazásáról nem ismerek egy oly eredeti művet sem, mely a nemzetgazdasági rendszabások e teréről valamennyire is teljes képet nyújtana, fordításban is csak egyet, Schraut művét, melyet ifj. Emich Gusztáv fordított le németből. Ám ezen munka, mely különben sok tekintetben elavult, csakis a szerződésekkel és azok intézkedéseivel foglalkozik, és egyáltalán figyelmen kívül hagyja az állami akarat azon rendszabásait, melyek nem szerződések útján és értelmében foganatosíttattak. Márpedig a külkereskedelmi intézkedések között az autonóm eredetűek bizonnyal igen nagy fontossággal bírnak, s azok ismerete nélkül a nyújtandó kép hiányos volna." Bánffy a munkát kézikönyvnek szánta azoknak, akik a külkereskedelem terén tevékenykednek, illetve annak kérdései iránt érdeklődnek, s a nemzetgazdaság egészének összefüggéseiről az érdeklődő olvasó nehezen juthatott megfelelő információk birtokába. Mint ilyen, ez a mű az első magyar nyelvű összefoglalás. S hogy szükség volt-e erre? Természetesen. Mert a polgárosodás útjának korlátai már ekkor fennálltak, a Monarchia társadalmi berendezkedése egyedi fejlődési utat mutatott, ahogy erről később, három évtized múlva sokszorosan értekezik Márai Sándor is. De a közteher és a társadalmi szerepvállalás a gazdasági háttérrel bírók számára elengedhetetlen, mert mindenki, ahogy írja, saját érdekét is előmozdítja ezáltal. És midőn tesz a humanizmusért, a honszeretetért is cselekszik. A száz éve magánkiadásban megjelent ismeretterjesztő munka, ez a különleges Monarchia-portré jegyzetekkel, utószóval, tárgymutatóval és képmelléklettel jelenik meg.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 290 Ft

A termék megvásárlásával

229 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szépmíves könyvek
Kiadás éve2017
Oldalak száma:303
Súly338 gr
ISBN2399965172920
ÁrukódSL#2109913664
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 290 Ft

A termék megvásárlásával

229 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kristen Ciccarelli: Heartless Hunter - Szívtelen vadász - Libri Különleges KiadásKristen Ciccarelli: Heartless Hunter - Szívtelen vadász - Libri Különleges Kiadás