Kertész Imre

A kudarc + Sorstalanság (2 mű)

magvető  | cérnafűzött, keménytáblás  |  734 oldal

Libri Antikvárium
Sorstalanság Fülszöveg: A Sorstalanság a legmegrázóbb magyar holocaust-regény. Kertész Imre a valóságra eszmélés stációit rajzolta meg az első jelentős művében. Hőse egy pesti zsidófiú, akinek először apját viszik el munkaszolgálatra, majd ő maga is táborba kerül. Olyan világnak leszünk tanúi, amelynek poklában nemcsak a való életről s a történelemről való tudás, hanem még a mindennapi tájékozódó készség is csődöt mond. A totalitárius állam lidércnyomásos, abszurd világa ez. Aki elszenvedőjévé kénytelen válni, annak nincsen többé egyéni sorsa. Ez a sorsvesztés is hozzátartozik a nácizmus sátáni valóságához. A kudarc Fülszöveg: Az író ajánlása könyvéhez: "Ezt a könyvet az összefüggések sűrű hálójában írtam. Magyarázattal - úgy érzem - azoknak tartozom, akik a regény mögött felködlő másik regényben a Sorstalanság-ra vélnek ráismerni. Igazuk van; de ne feledjék, hogy regényíróval állnak szemben, aki regényét regénye szereplőjévé tette: más regény az tehát ebbe a regénybe befalazva, mint szabad röptében, ahogy az olvasó megismerte. Erkölcsöm: ugyanazt a regényt élni és írni, mindenesetre változatlan. A kudarc is ugyanarról a forrásvidékről ered, ahonnan a Sorstalanság, és ha másik ágra szakadt is, a figyelmes tekintet bizonyára kijelöli azt a pontot, ahol végül egyesülni látja őket."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 390 Ft

A termék megvásárlásával

239 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Újszerű állapotban!
Kiadó magvető
Oldalak száma:734
Súly550 gr
ISBN2310009200225
ÁrukódSL#2111852077
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 390 Ft

A termék megvásárlásával

239 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kajdi Csaba: Cyla-terápiaKajdi Csaba: Cyla-terápia