A keresztfához megyek - keresztutak gyűjteménye

A temetés végcélját nem a mi világunk időleges köreiben kell keresnünk, hanem önmagunkban és mindeneken túl, az isteni élet világában. A kereszt ettől az érzéki világtól való elszakadást jelenti: szenvedéseinket és halálunkat. Szenvedéseink tanítanak meg mindannak értékelésére, ami szellemi: halálunk tesz alkalmassá bennünket arra, hogy mindenestül a szellemi valóság, az isteni élet részesei lehessünk. A kereszt jele a világtól való elszakadásnak, amelyre szenvedéseink tanítanak, jele a végső elszakadásnak, amelyet halálunk eredményez. De a kereszt jele a fölfelé haladásnak, az egyre szellemibbé válásnak, a végső Célnak, amelyet - önmagunkon túljutva - el fogunk érni. A keresztény nem riad a kereszttől, mert Krisztust látja rajta... Tudja, hogy a szenvedés, a halál és a bűn hozzátartozik ehhez a világhoz: tudja, és küzd ellenük. Azt is tudja, hogy ezek nem végső dolgok, amint maga a világ sem az. Krisztus öltötte magára a keresztet, és a keresztény Krisztus sorstársa: Vele küzd minden ellen, ami rossz, hiszi, hogy jóakaratú és nemes erőfeszítései egyre szellemibbé teszik: a kegyelem feléje hajolhat, és az isteni életbe emelheti. A keresztény Krisztussal él, hogy Vele együtt támadjon fel. Keresztutat pedig azért végez, hogy megerősödjön abban a tudatban, hogy ő Krisztus sorstársa - mindvégig az a feltámadásig az