A kék barlang

ha Egyedi Pált, a Meteor-művek kénsav- és vegyitermékek r. t. ügyvezető igazgatóját felületesen ítélkező körünkbe sodorná a szeszélyes véletlen, néhány közömbös mondat kicserélése után hajlandók volnánk beskatulyázni őt a semmitmondók és a szürkék közé. Első pillanatban lerí róla, hogy nem neki találták ki a parkettet. Bő, kockás ruhába bújtatott nagy darab ember, kamaszos, megérni nem tudó, hosszú végtagokkal. Durván összeszkabált fej, mélyen bennülő, savószínű szemekkel; minden finomabb öltés nélküli arc; mintha gyárilag állították volna elő. De látnátok őt a hivatalában, a párnázott ajtók mögött! Reggel nyolc óra öt perc - kezét már ráhelyezi a vasrácsos gyárkapu kilincsére. A portás - kék sapka dőlt aranybetűk: Meteor! - üveggel elkülönözött fülkéjéből illedelmesen köszönti a főnököt; ujjait a sapka ellenzőjéhez emeli és még akkor is ott tartja, amikor már öntudatos léptekkel végigvonult a meggörnyedt hátú tisztviselők között, a sercegő toll és a kattogó billentyűk világában. Még néhány perc - Egyedi ott ül kissé előredülve, kormányozható amerikai karosszékében. Ó, az a karosszék! Minden áldott nap naív életörömmel innen élvezi ki a rangot, a pozíciót, a hatalmat...