A jelenkor művészete

Jean-Louis Pradel könyve a második világháború végétől napjainkig tekinti át a művészet alakulását. Az, hogy a háború alatt számos modern művész emigrált az Egyesült Államokba, fontos következményekkel járt: az amerikai irányzatok szerepe a modern művészet legújabb kori kalandjában ezt követően nagyobb hangsúlyt kapott. A paradoxonok számát növeli, hogy a modern művészet minden normától és kényszertől függetleníti magát, s eszköztárát nyilvánvaló provokációk és megkérdőjelezések jellemzik. A különféle irányzatok: az absztrakt expresszionizmus, az op-art, pop-art, land-art, minimal-art, a hiperrealizmus, a nouveau realisme, a narrativitás, a transzavantgárd stb. a maguk sokféleségében a 20. század második felére oly jellemző ürességérzetről és a szavakban meg sem fogalmazható zavarodottság kutatásáról tanúskodnak. E korszak művészete támadást intéz a zárt művészeti kategóriák, a művészet hagyományos funkciója és térfelfogása ellen. Ez a magatartás éppúgy kifejezésre jut Dan Flavin neonjaiban és Kuramata foteljében, mint Barceló vegy Erró festméynein; Nam June Paik videoinstallációin, César préselt munkáin, illetve Issey Miyake ruháin; a land-art alkotásokban s Duane Hanson üvegszálból formált alakjainak kegyetlen banalitásában is, akárcsak aTadao Ando vagy Jean Nouvel épületein. Pradel könyve e korszak ismert (mint Bacon, Dubuffet, Soulages, Pollock, Basquit, Foster...) és kevésbé ismert művészeinek munkásságát mutatja be. Időrendi sorrendben követi a második világháború végétől a kilencvenes évekig az irányzatok, csoportok kialakulását, s minden művészt a maga politikai, társadalmi és kulturális közegén belül helyez el, hozzásegítve az olvasót a korunk művészetének kaotikus és változatos világában való eligazodásához.