Sallai-Karikó Éva (szerk.), Török-Endrédy Orsolya (szerk.)

A házasság szentsége az Eucharisztia fényében

budapest  | 2021  | papír / puha kötés

Libri Antikvárium
Ez a könyv igazi, nagy kincs. Köszönet érte a Schönstatt közösségnek és Josef Kentenich atyának, a közösség alapítójának. A titokról szó: a családról, amely az élet és a szeretet bölcsője, amely kicsi mennyország lehet, ha valóban hit és szeretet tölti be. Az Eucharisztikus Kongresszus évében jelenik meg, és ezért különös hangsúlyt fektet annak bemutatására, hogy az Eucharisztia titka és a házasság titka mennyire hasonlóak, és mennyire egyetlen szeretet-titoknak a megnyilvánulásai. Az Eucharisztia Krisztusnak értünk szeretetből odaadott, minket tápláló teste, a házasságban pedig két ember szeretetből odaadja a testét és egész önmagát, hogy tápláló kenyér legyenek egymás számára, hogy életadó, termékeny szeretetközösséggé váljanak. A könyvet Ozsvárné Ramocsai Imri 15 táblaképe díszíti, melyek a házasság 15 lépését, 15 arcát mutatják be, egy-egy szóval jelezve ennek a lépésnek a belső tartalmát. A Házaspárok útjának 15 állomását a könyvben nagyszerű kérdések is kísérik, amelyeket egy-egy házaspár végigbeszélhet az adott állomás kapcsán. A könyv különleges értéke, hogy minden állomás végén tanúságtételeket olvashatunk, ma élő házaspárok életéből vett példákat, amelyek óriási erőt adnak ahhoz, hogy valaki elhiggye, lehetséges egy életen át szeretetben élni, és nagy kedvet adnak ahhoz, hogy valaki ezen az úton el is induljon. Kedves Olvasó, kedves Házaspár: Vegyétek kezetekbe, olvassátok, imádkozzátok, beszélgessétek végig ezeket az állomásokat! De leginkább: segítsenek benneteket ezek az állomások, hogy a szeretet, a nagylelkűség útján derűvel, hittel, odaadással, szabad lélekkel járhassatok!
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó budapest
Kiadás éve2021
Súly500 gr
ISBN2310020715982
ÁrukódSL#2112934035
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Pásztohy Panka: Momó és Max - Éjjel alszik a nap?Pásztohy Panka: Momó és Max - Éjjel alszik a nap?