A franczia irodalmi és köznyelv kézikönyve

Dictionnaire de la Conversation et de la Lecture Minden nyelvnek vannak sajátos kifejezései, jellemzetes fordulatai, melyek megértéséhez a szóanyag és a nyelvtani szabályok ismerete nem elegendő, minélfogva azok külön értelmezésre szorulnak. Különösen gazdag ilyen sajátos kifejezésekben minden népnek közönséges nyelve, melyet társalgás közben, bizalmas körben szokott használni, hol a szabatos mondatszerkezetet követelő, a gondolatot mintegy zsinórra húzó merev nyelvtani szabály nyűgén többé kevésbé tágít, eszméit fesztelenebb, pongyolább formába önti, és a milyen játszi, röpke a gondolat, mely csevegés közben szövődik, épp oly könnyed, átlátszó, a kifejezés legtarkább formáiban csillogó köntöst is ad rája. De az irodalmi nyelven is egész özöne ömlik el a sajátos kifejezéseknek. Ezek ismerete nélkülözhetetlen, ha valamely nép irodalmi műveit teljesen élvezni, társalgási nyelvét megismerni akarjuk. A franczia nyelv tanulása az utolsó évtizedekben oly általánossá lett hazánkban, hogy egy olyan kézikönyvnek szükségét, melyben e nyelv idiotismusaira nézve kimerítő tájékozást lehet találni, bizonyára sokan érezték már. A szótárak figyelemmel szoktak ugyan lenni az ilynemű kifejezésekre, a mi franczia-magyar szótáraink azonban vagy sokszor helytelen, az olvasót tévútra vezető módon értelmezik azokat, vagy pedig általában mellőzik és így puszta nomenclaturáká törpülnek