A fizikai gondolkodás iskolája 1-3.

akadémiai kiadó  | 1992  | kemény kötés  |  800 oldal

Libri Antikvárium
1. MECHANIKA 2. TERMODINAMIKA-ELEKTRODINAMIKA ÉS OPTIKA-ATOMFIZIKA 3. FELADATMEGOLDÁSOK Felvételi vizsgára készülő diákoknak, középiskolásoknak, tanároknak, tanárjelölteknek és a gyermekeik tanulmányait értő figyelemmel kísérő szülők számára készült ez a nagyszabású, háromkötetes mű. Nem íróasztal mellett született, majd két évtizedes oktatómunka írásos eredménye, mely a diákokkal való együttgondolkodás során csiszolódott ki. A szerző az élő előadások nyomán bevonja a hallgatót-olvasót a fizikai gondolatmenetekbe, a fogalmak megalkotásába, saját tudásuk felnövekedésének szellemi folyamatába. Emellett utat mutat a tanultak alkalmazására: a fizika elméletét 300 részletesen tárgyalt problémán keresztül mutatja be, a kérdéskörökhöz 800 feladat is tartozik, a feladatok részletes megoldásával együtt. Mint középiskolai segédkönyv kiválóan alkalmas arra, hogy egyetemi felvételire készülők vezérfonala legyen, és hasznos a tanároknak is: újfajta szemlélettel, hatásos, a gyakorlatban bevált módszerekkel ismerkedhetnek meg.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 15 000 Ft

A termék megvásárlásával

1 500 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
megkímélt, szép állapotban
Kiadó akadémiai kiadó
Kiadás éve1992
Oldalak száma:800
Súly600 gr
ISBN2399956220548
ÁrukódSL#2112489099
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 15 000 Ft

A termék megvásárlásával

1 500 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Hayley Phelan: Like MeHayley Phelan: Like Me