A fizika alapjai

nemzeti tankönyvkiadó  | 2003  | kemény kötés  |  736 oldal

Libri Antikvárium
Tantárgy: Fizikai tudomány Évfolyam: Egyéb A fizika alapjai című egyetemi-főiskolai tankönyv elsősorban azon hallgatók számára íródott, akik szaktárgyaik (kémia, biológia, műszaki tudományok) mechanikai, termodinamikai és molekuláris fizikai, elektromágnességtani, fénytani, atomhéj-, atommag- és részecskefizikai vonatkozásaival kívánnak megismerkedni. Bízunk abban is, hogy a könyvet érdeklődéssel fogadják a fizikatanárok és a fizikát szerető középiskolai tanulók. A tankönyv az ismeretközlés során a tapasztalatokból, a kísérletekből és a mérési eredményekből kiindulva jut el a fizikai törvények megfogalmazásához. A szakmai anyag kiválasztásakor megkülönböztetett figyelmet fordít az utóbbi évtizedek, ill. évek kiemelkedő eredményeinek bemutatására és a társtudományokkal való kapcsolódásokra. A könyv törzsanyagának megértéséhez a középiskolai matematikai ismeretek elegendőek. Az alkotószerkesztők és a szerzők öt hazai egyetem (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Debreceni Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem) több évtizedes oktatási tapasztalatot szerzett tanárai.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 34 990 Ft

A termék megvásárlásával

3 499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
szennylapon halovány folt; felső lapélen apró pöttyök; utolsó pár lap alsó szélén apró gyűrődés
Kiadó nemzeti tankönyvkiadó
Kiadás éve2003
Oldalak száma:736
Súly899 gr
ISBN2399972799721
ÁrukódSL#2111120559
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 34 990 Ft

A termék megvásárlásával

3 499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power