A filozófusok istenkeresése

A filozófia a bölcsesség szeretete a nemtudás tudásában. Feszültségterhes törekvése során annak a veszélynek van kitéve, hogy a gondolkodás köztes állomásai végcélként tűnnek fel előtte, holott a nemtudásban gyökerező bölcselet mindig az ismeretlen abszolútumra irányul. Mivel ez az ismeretlen abszolútum óhatatlanul előhívja az istengondolatot, az istenkérdés - akarva-akaratlan, pozitívan és negatívan - minden filozófiában felmerül. Ennek tudatában könyvünk megrajzolja az utat, melyen az ókortól napjainkig terjedő gondolatok találkoznak. Az út kiindulópontja az ember, aki a transzcendens valóságra vonatkozó kérdéseit felteszi. Ezután a kérdés Istenre irányultságának kifejezése következik. A középső rész az Isten létezése körüli vitákkal foglalkozik, rámutatva, hogy az istenbizonyítékok kihívást jelentenek ugyan a gondolkodás számára, de Isteni létezésének elfogadását nem a matematikai demonstrációk erejével kívánják kikényszeríteni. A továbbiakban az istenhit mellett érvelve a döntés szabadságát hangsúlyozza, s a filozófiai istengondolatoknak az élő hithez való viszonyulását hozza előtérbe. Végezetül felvázolja a bizalmon alapuló istenkeresés útját, melyet egyes gondolkodók problémáik tudatában jártak meg. Az istenkérdés hitbeli megválaszolása sem törli el azonban a problémákat, s a kérdező embernek újra meg újra rá kell döbbennie, hogy önmaga és véges világára van visszautalva. Visszautaltsága azonban nem teszi hiábavalóvá a filozofálást, ellenkezőleg, megsejteti, hogy a filozófiai igazságkeresés annak az útnak tartozéka, melyen az ember végességben célja, a feltétlen felé haladva sohasem ér e keresés végére.