A fekete özvegy

budapest  | 2014  | papír / puha kötés  |  352 oldal

Libri Antikvárium
A regény alapjául a nemrég különös körülmények közt meghalt üzletember és egy budapesti vállalkozó testvérpár közel nyolc éven át zajló ügye szolgál. A szövegben leírtak közel nyolcvan százaléka megtörtént eseményeken alapul, dokumentumokkal igazolható. A neveket és a cégek neveit megváltoztatta a szerző, de a közelmúlt botrányai így is felismerhetők a regényben. Kapuváry Péter alezredes a Nemzeti Nyomozó Iroda rendelkezési állományba helyezett tisztjét ismét aktív állományba helyezik, miután a nemrégiben kétes körülmények között elhunyt Wallasz Tamás ügyét az ügyészség szétválasztott a az ellenzék volt pártalelnöke, Selvéci Roland ellen indított nyomozástól, amiben a politikus osztrák és esetleges hazai bankokban tartott eltitkolt milliói iránt nyomoznak. A veterán nyomozó mellé egy fiatal ejtőernyőst, Komjáthy hadnagyot rendeli az Ezredes, aki ezzel első komoly ügyébe vághat bele. A nyomozás természetesen nem indul zökkenő mentesen. A törekvő hadnagy és a veterán alezredes nem igazán jönnek ki jól egymással és a dokumentumok, amiket Wallasz halála előtt adott át a rendőrségnek, nem akarnak megérkezni. Ám Kapuváry egy naplót ad a fiatal hadnagynak, amit ő maga is egy feladó nélküli nagy borítékban talált meg erdőkertesi postaládájában. Komjáthy érdeklődve vett e kezébe a dokumentumot. A fiatal hadnagy le van sújtva az olvasott feljegyzésektől, melyek számtalan szálat és érdeket sejtet a háttérben. Úgy érzi csalódott a rendszerben, eddig elképzelhetetlennek tartott a, hogy ennyi minden megtörténhet a rendőrség és az NNI tudomásával, de mégse lépjenek semmit. Nem sokkal azután, hogy elolvasta a naplót, megérkeznek a várva várt Wallasz akták, ám az ügyészség még aznap elveszi tőlük az ügyet és visszaviszik az anyagokat, miközben Komjáthy és Kapuváry kénytelen az eddigi munkájukat lezárni. A könyvben végig ott futnak a háttérben egy a Wallaszt befonó háló szálai, amik lassan egyre inkább a halál felé sodorják a férfi t, ezzel is bebizonyítva, hogy élettársa jogosan érdemelte ki a ráragasztott gúnynevet: a Fekete Özvegyet..
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó budapest
Kiadás éve2014
Oldalak száma:352
Súly300 gr
ISBN0729001453676
ÁrukódSL#2105969514
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély