A dal, melyet anyám dalolt - Arany Kalendárium --- REGÉNY/VERSEK

Részlet a műből: ... A kapu előtt kétoldalt, magas, karcsú jegenyefák őrködtek, melyeket még a nagyapám atyja ültetett. Kovácsolt vasból való volt a kapu: három kőlépcső vezetett fel hozzá, lekoptatva már sok régi láb nyomától. De tavasszal friss, kiváncsi fűszálak kandikáltak ki a repedések közül. A régi ház, melyben nagyszüleim laktak, mélyen bent volt a kertben. Vadszőlő futott föl oszlopos tornácára. Csak a konyha nyílt egyenesen az udvarra; a régi udvarra, ahol kerek virágágyakban édesen illatoztak estefelé a bethuniák és kosárvirágok... Nagyapa ilyenkor rendesen meglocsolta őket. Sokszor csodálkoztam rajta, hogy nagyapa törődik a virágokkal. Mert énvelem meg anyával nemigen törődött. Általában rideg ember volt és úgy tetszett, mintha valamiért neheztelne ránk. Csupán nagyanyával tett kivételt. Ő volt akkoriban az egyetlen lény, akihez valami ragaszkodás fűzte. Talán az emlékezés. Nagyapa különben napestig járta az erdőt. Az öreg gróf erdésze volt egykor, és amikor az meghalt, fia: a fiatal gróf valami kis kegydíjjal elbocsátotta a szolgálatából. Nagyapa nem tudta ezt a hálátlanságot elfelejteni. De nem tudott megválni az erdőtől sem, mely a házunk megett sötétlett messze kéken beleolvadva a határba s már kora tavasszal boldog üzenetekkel lengette felénk diadalmas zöld zászlóit..