Kozma István (szerk.); Farkas Tamás

A családnév-változtatások történetei időben, térben, társadalomban

gondolat kiadói kör  | 2009  | cérnafűzött, keménytáblás  |  412 oldal

Libri Antikvárium
A névmagyarosítások folyamata, azaz az idegen eredetű, hangzású családnevek megváltoztatása a 19-20. századi magyar történelem igen sajátos, összetett és jellemző jelensége volt. A névváltoztatások történetük során több százezer magyarországi család életét és nevét érintették; egyes nemzeti, etnikai vagy kulturális kisebbségek esetében különösen is jellemző eseményként. A kötet e számos vonatkozásában mindmáig feltáratlan jelenséget vizsgálja meg közelebbről. Más országokra is kitekint, miközben érdeklődésének középpontjában egyrészt a névmagyarosítások egésze, történelmi-ideológiai környezete, társadalmi háttere, korízlése, névválasztásai állnak, másrészt pedig ennek az egyes kisebb közösségekre érvényes vonásai, a névmagyarosítások időbeli, térbeli és csoportsajátos történetei. A névváltoztatások kérdésköreit különböző tudományterületek képviselői által írott tanulmányok tárgyalják. Ezek az írások, ha nem is feltétlenül a maga teljességében, de a maga gazdagságában, sokarcúságában és összetettségében hivatottak bemutatni a témát. A könyv a maga nemében páratlan vállalkozás: a családnév-változtatásokról ilyen terjedelmű és ennyi tudományág eredményeit egybefoglaló munka még nem látott napvilágot.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 882 Ft

A termék megvásárlásával

288 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó gondolat kiadói kör
Kiadás éve2009
Oldalak száma:412
Súly722 gr
ISBN2310012409028
ÁrukódSL#2112479096
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 882 Ft

A termék megvásárlásával

288 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték