A bíboros és a rendőr

A bíboros szenvedélyes imádságú, jó papnak tartotta a Rómából küldött, magyar monsignort, a pápa személyes megbízottját. Az igazságért gyötrődő s az igazságért könyörgő ima emberének. A bíboros sokszor láthatta, hogy a beálló zord időkben, az egymásból ellő diktatúrák idején fájóbban éreztek, ebből következően többet szenvedtek, és mégis többet bírtak ki. A szenvedésben nemcsak elmélyülnek, de szívósabbak is lesznek. Előbb sebesülnek a diktatúra mindennapi kései között forogva, de sebesüléseikben előbb is edződnek a diktatúrák korához. A jól imádkozó papok nem dugják fejüket a csatahelyektől félreeső, mindent elnyelő, ütközések egyenes, kemény útvonalain, és szembenéznek az istentagadás támadó hatalmaival. Mégha az életüket is fenyegetik ezek a hatalmak. A bíboros megfigyelhette maga körül, a szenvedélyesen imádkozó papok keservesebben szenvedtek, többet gyötrődtek, hamarabb sérültek, ráncokba előbb repedtek, soványodva előbb szikkadtak - de a diktatúrákkal szembeszállva előbb keményedtek, sőt ravaszabbak is lettek. És mindezt Istenért. Többet vállaltak, többet viseltek, és ezért többet is mertek, és tettek. A bíboros hitte, tehát hangosan vallotta is, a jótett kezdete ima. Ha alkalma nyílt rá, a bíboros a követségre látogatóktól először mindig szenvedélyes imájú papjai után érdeklődött.