Szendrei László

A "Turáni átok"

attraktor könyvkiadó kft.  | 2021  | ragasztókötött  |  300 oldal

Libri Antikvárium
"Tanulmányunkban megpróbáljuk minél jobban megvilágítani a "turáni átok" kérdéskörét. Bemutatjuk, hogy mikor és milyen körülmények között született meg a magyarság megosztottságának eme hangzatos nevű mítosza. Megvizsgáljuk, melyek voltak a politikai mítosz elterjedésének okai, s mi vezetett a köztudatban történő rögzüléséhez. Foglalkozunk azzal is, hogy a kifejezés milyen jelentésbővüléseken ment keresztül a születését követően, illetve miként vélekedtek az átok legyőzéséről." Szendrei László (2021) "Miféle átok sújtja ezt a népet? Ma már tudjuk: a turáni átok az, a keletről jött lovas nemzetségek gyászos öröksége. A turániak átka volt: hogy fegyelmet csak háborúban ismertek, békében nem. Egységes nemzetté csak a harc tüze tudta őket összeforrasztani; a béke langyos fuvallata versengő törzsekre és pártos hadakra mállasztotta erejüket. Engedelmeskedni csak győztes vezérnek tudtak, elöljárónak nem. Meghajolni csak tekintély előtt akartak, törvény előtt soha. Hódítóknak születtek, nem államalkotóknak; harcosoknak, nem munkásoknak. Szerezni tudtak, megtartani nem." Herczeg Ferenc (1904)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 000 Ft

A termék megvásárlásával

300 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó attraktor könyvkiadó kft.
Kiadás éve2021
Oldalak száma:300
Súly404 gr
ISBN2310014787445
ÁrukódSL#2112684641
Kötésragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 000 Ft

A termék megvásárlásával

300 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Libri PlanAll: Világolvasó 2026Libri PlanAll: Világolvasó 2026