A Törő!

Nehezen indokolható miért éppen engem kértek meg az előszó megírására a szerzők. Nem, kérem, nem vagyok hivatali főnökük, egyikőjük jövője sem függ tőlem... Ez még persze hagyján, ami azonban ennél is súlyosabb: Legjobb emlékezetem szerint még soha életemben egyetlen szót sem váltottam Törőcsik Andrással! Még odáig sem jutottunk, hogy visszaköszönjön. Sőt, ha úgy tetszik, éppen nem szívesen őrizheti akár a nevezetes Argentína elleni vb-mérkőzést, amikor bizony róla és Nyilasiról is jeleztem, hogy ki fogja őket állítani a bíró. Hogy szinten invitálják, kihívják maguk ellen a sorsot. Márpedig ez nem olyasmi, amivel egy tévékommentátor belopja magát a játékos szívébe. Jó, tehát úgy vélem, nem vagyok alkalmas arra, hogy ajánljam ezt az opuszt, (például mennyivel inkább Mezey Gyuri!), akkor miért nem hárítottam el a felkérést? - kérdik, ugye. Végtére is, a szerzők nem hivatali főnökeim, jövőm sem függ tőlük... Tessék elhinni, hogy amikor először leültem az írógép mögé, hogy belefogjak, vagy húsz percig bámultam a levegőbe, mert minden, ami eszembe jutott hemzsegett a közhelytől. Arra jutottam, hogy udvariasan lemondom a vállalást. És akkor... És akkor elolvastam sportnapilapunkban ,,A hét levelét". Ebben egy rendkívül rokonszenves olvasó a lapban leközölt részletek alapján hosszan marasztalja el a két szerzőt, amiért éppen így, éppen evvel a nagyjából fésületlenül leközölt interjúval ,,ünneplik" a negyvenéves Törőt. Hogy miért nem inkább szenzációs cseleiről, góljairól szólnak? Meg, hogy miért szolgáltatnak írásukban tápot a focisták negatív megítélésére? Miért mutatnak rossz példát az ifjú labdarúgóknak? ,,A szerzők persze elégedetten dőlnek hátra, nyilván nem jártak rosszul anyagilag..." - írja féktelen jóindulatában a levélíró. A kérdés evvel számomra el is dőlt: ha alkalmas vagyok rá, ha nem, megírom én ezt az előszót. Legfeljebb... No, szóval: Adva van egy jelenség. Talán sajátosan magyar - ezt nem tudhatom. A kissrác, aki irtóztatóan tehetséges focista... (Vitray Tamás)