Szerző Bárczi Géza

A Tihanyi Apátság alapítólevele mint nyelvi emlék - (Tihanyi alapítólevél)

akadémiai kiadó  | 1951  | cérnafűzött, keménytáblás  |  231 oldal

Libri Antikvárium
Már régebben rámutattam, mennyire szükséges magyar nyelvtörténeti ismereteink bővítésére, a nyelvi fejlődés tényeinek pontosabb földerítésére és talán sok ponton lényegesen módosult fölfogásának kialakítására, hogy nyelvemlékeink monografikus feldolgozásban részesüljenek, egyben azonban azt is kénytelen voltam megállapítani, hogy mind szövegemlékeinkből, de főleg szórványemlékeinkből igen kevés részesült eddig alapos tárgyalásban (MNy. XL, 313).1 Azóta e munkák szűkös sora Örvendetesen gazdagodott Kniezsa István becses tanulmányával, melyet az 1111. és 1113. évi zobori oklevelek szórványainak szentelt (MNnyv. VI, 3 kk.). Most pedig magam óhajtom, régi adóslevelemet beváltva, összefoglalni a Tihanyi apátság alapítólevele szórványainak nyelvtörténeti tanulságait.2 2. Bár egy oklevél szórványaival kapcsolatos problémák szorosan, szinte szét választhatatlanul fűződnek egymásba (vö. Bárczi: MNy. XL, 314), kétségtelen, hogy minden szórványemlék feldolgozásában sorrend szerint az első hely a helynevek azonosítását és származtatását illeti meg. (Legtöbb szórványunk ugyanis helynév.) Ez az alapja egyrészt a szórványokból kihámozott hangtani, szó- és mondattani következtetéseknek, másrészt ehhez a kérdéshez lehet a legtöbb oldalról hozzányúlni, felhasználva egyrészt a földrajz és a történelem tanulságait, másrészt a szófejtést és a szóegybevetést, ellenőrzésül alkalmazva eddigi hangtörténeti és helyesírástörténeti ismereteinket, valamint magából az oklevélből nyert idevágó tapasztalatainkat. Vissza Tartalom I. BEVEZETÉS 1. Általános megjegyzések 5 2. A szórvány emlékek különleges kérdései 5 3. A helynevek 6 4. A személynevek 6 5. Az oklevél rövid ismertetése 7 6. Az oklevél szövege 8 II. A SZÓRVÁNYOK I. Helynevek 1. tichon 13 2. balatin, bolatín 13 3. p&ra 13 4. fuk 14 5. huluoodi 15 6. turku 16 7. zakadat 17 8. aruk 18 9. feg 18 10. urfa 18 11. zilu kut 19 12. kuef kut 20 13. kert hel 20 14. koku zarma 21 15. keurif tue 22 16. feku ueieze 23 17. putu uueieze 23 18. knez 24 19. lupa 26 20. gamaf 26 21. zíget zadu 26 22. gífnav 28 23. fizeg, fízeg, fyzeg 28 24. munorau kerekű monarau kerekv 29 25. uluuef megaia 30 26. monarau bukurea 31 27. fízeg azaa 32 28. brokinarea 34 29. kurtuel fa 34 30. hurhu 35 31. mortíf 35 32. far feu 35 33. eri iturea 35 34. ohut cutarea 36 35. holmodi rea 37 36. gnir uuege holmodia rea 37 37. mortif uuafara huta rea 39 38. nogu azah fehe rea 39 39. caftelic, kaztelic 39 40. feheruuaru rea meneh hodu utu rea 40 41. petre zenaia hel rea 41 42. fotudí 41 43. aruk tue 42 44. kangrez 42 45. lean fyher 43 46. aruk fee 43 47. luazu holma 43 48. ecli 44 49. fidemfi 45 50. aruk tue 45 51. p&re 46 52. bagat mezee 46 53. afauuagi 47 54. Opoudí 47 55. lopdi 47 56. baluuana, baluuan 48 57. aui 48 58. eleuui humuk 50 59. harmu ferteu 51 60. ruuoz licu 52 61. (h)armuhig 53 62. iohtucou 53 63. babu humca 53 64. oluphel(rea) 53 65. cuefti 54 66. culun 54 67. fekete kumuc 55 68. fuegnef humuc 56 69. vuef humuc 56 70. gunufara 56 71. zakódat 57 72. ferne holma 57 73. aruk 58 74. fumig 58 75. thelena 58 76. fegifti 58 II. Személynevek 77. Zache 60 78. Woiteh 60 79. Lutouic 60 80. Ernei 60 81. Fancel 62 82. Nane 63 83. Cupan 63 84. Preca 63 86. Celu 64 86. B(ela) 64 III. A helynévadás 87. Helynévtípusok 65 IV. A személynévadás 88. Személynévtípusok 67 III. HANGTAN m A sorvadó magánhangzók 1. A sorvadó magánhangzók rendszere 69 2. Szóbeli helyzetük 69 3. Sorvadók voltak-e? 70 4. Miben állt a sorvadás? 71 5. -i, -i, -ü, -u 73 6. Eredetük 74 7. Időrendi kérdések 74 8. Mássalhangzó torlódás után 75 9. Egytagúság 75 10. A megelőző mássalhangzó 76 11. A jövevényszavakban 79 12. A XI, századi állapot 79 13. A területi kérdés 80 II. A rövid magánhangzók 14. A rövid magánhangzók rendszere 80 15. i 81 16. ü 82 17. u 84 18. i 87 19. é 88 20. o (~&) 91 21. e 93 22. á 95 23. A hangfejlődési tendenciák 102 III. A hosszú magánhangzók 24. A hosszú magánhangzók rendszere 102 25. í 103 26. í 103 27. ú 103 28. é 104 28. e 105 30. á 105 31. A hangfejlődési tendenciák 107 IV. A kettőshangzók 32. A kettőshangzók rendszere 108 33. Az i-s kettőshangzók 108 34. eü 109 35. ou 109 36. áu 109 37. A fejlődés állapota 109 V. A mássalhangzók 38. A mássalhangzók rendszere 110 39. p 111 40. b 111 41. m 111 42. f 112 43. v 112 44. t 113 45. d 113 46. n 113 47. c 113 48. r 114 49. l 114 50. sz 114 51. z 114 52. s 114 53. cs 115 54. ny 115 55. (X) 115 56. j, i 115 57. gy 115 58. ly 116 59. k 116 60. g 116 61. X 116 62. Y 117 63. h 117 64. Fejlődési tendenciák 117 VI. A nyelvjárás kérdése 65. Nyelvjárás jelenségek 118 IV. Helyesírás 1. A betűk és betűkapcsolatok hangértéke 121 2. Az egyes hangok jelölésének táblázata 128 3. Helyesírásunk eredete 129 V. SZÓTAN 1.. A szófajok 1. A szófajok áttekintése 131 2. Átcsapások 131 2. A szótövek 3. Egyalakú változatlan névszótövek 132 4. Többalakú tövek 133 5. Hangzónyújtó tövek 134 6. A tövégi magánhangzó színe 134 7. A formáns hatása 136 8. Illeszkedés 137 9. A tővéghangzó állapota 137 10. Hangzóvesztő tövek 137 11. A többalakú változó tövek egyéb típusai 137 12. Névszótövek táblázata 138 13. Csonka és teljes tő használata 138 14. Igetövek 138 15. Csonka és teljes igetövek 140 2. Szóképzés 16. Általános megjegyzések 140 Denominalis névszó képzés -a, - e 141 - ász 144 - d 148 - gy 149 - i 151 - k 151 - ke 152 - ly 152 (- nye) 153 - ó 154 - ód 156 - r 156 - ró 157 - s 157 - sa 157 - st 160 - sz 160 - t 162 Deverbális névszóképzés 35. (-ér) 164 35. -hu? 165 37. (-i) 106 38. -k 166 39. - m 168 40. -ó, -ő 169 41. -t névszóképző 171 42. -t igenévképzö 174 43. -vagy 174 Denominális igeképzés 44. -d 175 Deverbális igeképzés 46. -s 177 46. (-sz) 178 47. -t mozzanatos képző 179 48. -t műveltető képző 179 49. -v visszaható képző 181 4. összetétel 50. Általános megjegyzések 182 51. össze tétel-típusok 183 VI. Mondattan 1. Általános megjegyzések 185 2. Jelzős szerkezetek 185 3. Az -a, -e, -ja, -je birt. személyrag 189 4. Az -i birt. személyrag 189 5. A határozók 190 6. A lativusrag 191 7. rea 193 8. A lativusrag sorsa 193 szómutató 195 rövidítések jegyzéke 223
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó akadémiai kiadó
Kiadás éve1951
Oldalak száma:231
Súly200 gr
ISBN2310024205434
ÁrukódSL#2113044250
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Hámori Barbara: Az én kék zónámHámori Barbara: Az én kék zónám