Örsi Ferenc

A Tenkes kapitánya (Ifjúsági regény a szerző azonos című televíziós filmjéből - Harmadik kiadás - Győry Miklós rajzaival)

móra ferenc könyvkiadó  | 1979  | papír / puha kötés  |  291 oldal

Libri Antikvárium
Örsi Ferenc (Barcs, 1927. április 17. - Budapest, 1994. augusztus 13.) József Attila-díjas író, forgatókönyvíró. Leghíresebb műve a filmsorozatban majd regényben is megjelent A Tenkes kapitánya - ,,Itt verte fel tanyáját a Tenkes kapitánya. Ezen a néven emlegették most már mindenütt. A legellentétesebb mesék keltek szárnyra róla. Volt, aki török kémnek, volt, aki kalandvágyó olasz hercegnek, más meg egy magyar gróf fattyúgyerekének tartotta az ismeretlen lovast." A titokzatos és merész harcos, a magyar Robin Hood nem más, mint a furfangos parasztfiú, Eke Máté, akinek alakját számos jobbágykatonából lett kuruc tiszt történelmi figurájából gyúrta össze az író. Eke Máté a Rákóczi szabadságharc idején Béri Balogh Ádám kuruc brigadéros parancsára összegyűjti a Villányi-hegység környékéről a szegényeket. A maroknyi, ám annál vakmerőbb csapat a tenkeshegyi pincékben felütött tanyájáról indul a labancok elleni portyákra, ravaszsággal és huszáros virtussal járva túl a jól felfegyverzett, de nehézkes és gyakran gyávának bizonyuló osztrák zsoldosok eszén. Leggyakrabban a siklósi vár parancsnoka, I. Lipót ezredese, báró Eberstein Eckberg orra alá törnek borsot. A báró dicsőséget szerzett a francia harctereken, de itt kuruc hazafiakkal kerül szembe, akiket a nép is segít, így könnyűszerrel győzik le a túlerőt a mindennapos csetepatékban. Az izgalmas kalandokban, mulattató fordulatokban bővelkedő, népmesei ihletésű könyv a szerző azonos című, rendkívül sikeres, több ízben vetített tévéfilmsorozatának ifjúsági regény változata. 1. A vérdíj 2. Az embervadászat 3. Buga Jakab 4. A tőzsér 5. A fürdőmester 6. A vásár 7. Veronika 8. A vándordiák 9. A puskapor 10. A haditerv 11. Fogságban 12. Nincs kegyelem!
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - kopottas
Kiadó móra ferenc könyvkiadó
Kiadás éve1979
Oldalak száma:291
Súly219 gr
ISBN2310013515933
ÁrukódSL#2112369235
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték