B. Kovács István

A Szent László legenda szóban és képekben

gömör-kishonti múzeum egyesület  | 2017  | kemény kötés  |  116 oldal

Libri Antikvárium
B. Kovács István a Világ Vitéze - Magyar hősepika című könyvében cáfolta meg azt a két évszázad alatt beidegződött vélekedést, hogy a honfoglalás előtti magyar hősepika elveszett. Bebizonyította azt is, hogy a középkori Szent László-legenda ennek a pogány hősepikának keresztény köntösbe bújtatott változata. Ezt a témát tárgyalja a jelen könyv is. A bevezető tanulmányt ("Világ-Szépségë, majd akit ő kiválaszt, azé' lësz!") B. Kovács István, írta, aki egyben a könyv szerkesztője is, a falképek fotóit Móser Zoltán készítette. A templomi falképekről készült színes felvételeken kívül tartalmazza a kötet a legendának a középkori krónikáinkban és egyéb korabeli emlékeken fennmaradt feljegyzéseit és ábrázolásait, valamint a fellelhető párhuzamokat is. A könyv azonban nem csupán a legendát, annak hősepikai előzményeit mutatja be, de - összhangban a Szent László Emlékév célkitűzéseivel - kitér arra is, hogyan vált a történetben szereplő leány később az ország patrónájává, illetve az eredetileg pogány epikus hős László által kereszténnyé és szentté. Érzékelteti azt az átalakulást, amelynek következtében pogány hősepikánkból keresztyén nemzeti mítosz lett. Az A4-es formátumú, 115 oldalnyi, reprezentatív kiállítású kötet nem csupán a paradigmaváltás szükségességét veti fel a magyar hősepikával kapcsolatban, de erősíti önismeretünket, s a politikai határokat átívelő nemzeti egység eszmeiségét is. A hősepika ugyanis több mint szakmai kérdés. A hősepika nemzeti ügy! Jelkép, amelynek ott a helye legszentebb közösségi szimbólumaink, a koronázási ékszerek, címer, zászló és himnusz mellett.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 7 500 Ft

A termék megvásárlásával

750 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó gömör-kishonti múzeum egyesület
Kiadás éve2017
Oldalak száma:116
Súly819 gr
ISBN2310019595229
ÁrukódSL#2112705185
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 7 500 Ft

A termék megvásárlásával

750 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Libri PlanAll: Világolvasó 2026Libri PlanAll: Világolvasó 2026