A Székesfehérvári egyházmegye zsinatai a 20. század első felében

Az 1918 pünkösdjén életbe léptetett Codex Iuris Canonici előírása szerint tízévenként kellett egyházmegyei zsinatokat rendezni, mivel szükségessé vált az egyházmegyei szokások összehangolása az egyetemes joggyűjteménnyel. E feladatot Magyarországon elsők között végezték el azok az egyházmegyék, amelyek kormányzatát nem terhelte meg a trianoni békekötés után az új határok okozta területi megosztottság: Vác 1921-ben, Veszprém 1923-ban, Székesfehérvár 1924-ben tartotta zsinatát. A három zsinat joganyagának összevetése azt mutatja, hogy a székesfehérvári szabályozás volt a legtömörebb, legszigorúbb megfogalmazású ám egyszersmind a leggyakorlatiasabb is. A második egyházmegyei zsinatot 1934-ben rendezték meg. A papság ekkor már folyamatként tekintett a zsinatra, és a püspök 1942-ben meg is kezdte egy újabb zsinat előkészítő munkálatait, de azt a világháború, majd a magyarországi társadalmi változások meghiúsították. A zsinati dokumentumok válogatását és elemzését A magyar katolikus egyház zsinatai és nagygyűlései 1790-2010 című OTKA-program keretében Mózessy Gergely, a Székesfehérvári egyházmegye levéltárosa és gyűjteményigazgatója végezte el.