A Manderley-ház asszonya - Regény (Ruzitska Mária fordítása) - Negyedik kiadás

Részlet a könyvből: Az éjszaka álmomban megint Manderleyben jártam. Mintha újra ott álltam volna a vasrácsos kapunál, amely a felhajtóhoz vezet. Sokáig álltam ott, nem tudtam bemenni, mert a kapu be volt zárva és még a láncot is keresztbe akasztották a rács előtt. Álmomban a kapust hívtam, de nem jött. És mikor jobban benéztem a rozsdás rácson keresztül, láttam, hogy az erdőőr kis háza üres. A kémény nem füstölt és az apró, rácsos ablakok szomorúan, elhagyatottan bámultak rám. Aztán, mint az álom lenni szokott, hirtelen természetfölötti erőm támadt, és mint valami szellem, mégis keresztülsuhantam a bezárt kapun. Az út ott kanyargott előttem, mint régen, de mikor néhány lépést tettem, láttam, hogy mégsem olyan, mint akkor régen volt. Keskeny volt és elhanyagolt, egészen más, mint a mi időnkben. Eleinte sehogy sem értettem a dolgot, zavarban voltam és csak, mikor lehajtottam a fejemet, hogy egy lehajló ág alatt keresztül bújjak, akkor eszméltem rá, hogy mi történt. Vissza Fülszöveg Nesztelen léptű inasok, pattogó tűz a könyvtár kandallójában, fehér damasztabrosz és ezüstkészlet a teázóasztalon, dédanyák képei a galérián - ez Manderley. De baljósan vöröslő rododendronok és temetőket idéző, sápadtkék hortenziák a kertben, a tenger vészjósló mormolása - ez is Manderley. Szertartásos étkezések, vizitek és vendégfogadások, séták a Boldog-völgyben, és készülődés a jelmezbálra - ennyiből áll Manderely lakóinak élete, legalábbis a cselédség meg a garden party szerencsés meghívottai szemében. Ám a mindvégig névtelen főszereplő, az érzékeny idegrendszerű új úrnő híven beszámol ennek az életnek a fonákjáról is: a titkos bűntudatról, a névtelen szorongásról, a rettegésről, ami ugyanúgy elválaszthatatlan Manderleytől, mint a kényelem és a fényűzés. Mert félelem mérgezi az itt élők lelkét: a fiatalasszony a halálfej arcú Mrs. Danverstől fél, még inkább a halott Rebecca kísértetétől - ám valójában attól retteg, hogy méltatlan lesz Manderleyre, és kiűzetik onnan. Maxim de Winter a bűntett leleplezésétől és a botránytól retteg - de lényegében ő is Manderleyt fél elveszteni, mint ahogy Manderley kedvéért tűrte oly soká, néma cinkosként, egy démoni asszony aljasságait. Sejti-e vajon, hogy - bár az igaszságszolgálatatástól megmenekült - végül is ezért kell bűnhődnie, s éppen Manderley lángjainál - s vele együtt az ártatlanoknak is? A Hitchcock-film alapjául szolgáló regény páratlan sikerét, a hátborzongatóan izgalmas cselekmény mellett, bizonyára az is magyarázza, hogy rendkívül finom pszichológiával érzékeltette a harmincas évek Európájának szorongásos életérzését, gyáva meghunyászkodását - s tette ezt a1938-ban, egy évvel a Manderleyk egész féltett világát felperzselő tűzvész előtt.