A Lélekre nyitottan - Szerzetesélet a II. Vatikáni zsinat után

vigilia kiadó  | 1997  | papír / puha kötés  |  237 oldal

Libri Antikvárium
A II. Vatikáni zsinat az egyház lényegét, eredetét és célját, feladatait és lehetőségeit tárta fel. Az ősegyházhoz és a két évezredes keresztény hagyományhoz visszanyúlva merített ehhez ösztönzést. Úgy kívánta az egyházat közelebb vinni Krisztushoz és a modern világhoz: alkalmasabbá tenni arra, hogy a népek világossága, Krisztus, újra teljes ragyogásában tündökölhessen az egyház életében. A zsinat szerint az egyházban mindenki meghívást kapott az életszentségre. Mégis sajátos helyet foglalnak el benne a szerzetek, amelyeknek tagjai fogadalommal kötelezik el magukat az evangéliumi tanácsok követésére, s arra, hogy a Szentháromság életéből merítve szeretetközösségre lépnek egymással. A szerzetesi életforma szerves részét alkotja az egyház életének: Krisztus radikális követését és a krisztusi közösség prófétai jelét mutatja fel a világnak. A zsinat mélyreható reformokat indított el a szerzetek életében is. Örsy László SJ cselekvő részese volt a szerzetesi élet megújulásának. A világszerte ismert kánonjogász és teológus 1921-ben született, tanulmányait Rómában, Leuvenben és Oxfordban végezte. A zsinat idején, 1960-tól 1966-ig éppen Rómában, a Gregoriana Egyetemen volt a kánonjog professzora. Könyve a szerzetesi élet zsinati megújulásának lehetőségeit elemzi biblikus alapokon. Amikor most, három évtizedes késéssel megjelenik magyarul, sokat segíthet a szerzetesélet újjáéledésében és megerősödésében hazánkban is.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó vigilia kiadó
Kiadás éve1997
Oldalak száma:237
Súly200 gr
ISBN2399971016720
ÁrukódSL#2110431601
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély