A Horace Cockery-múzeum, Horace Cockery darabokra tört elégiája

A XX. századi költősors értelmezése és magyarázata csak igen ritkán engedelmeskedik a hagyományos, okfejtő kísérletek és elvek szellemének és eszközeinek. Amely az okok és összefüggések sorozatán át igyekszik megmutatni a magatartás és a pályakép legfontosabb változásait és összefüggéseit, valamilyen ok- és célszerű rendbe állítva azokat. Olyasvalami történt az emberrel, aminek természete - sajnos - nem ésszerű, aminek leírása lehetetlen a racionális magyarázat elvei alapján. Az irracionalitás valahol keletkezik - s Horace Cockery, a század közepének européer expresszionista költője éppenséggel ezt a helyet igyekszik vershelyzetei kiindulópontjává tenni. Mintha azt mondaná, hogy a helyesen felfogott határ, az emberi és nem emberi küszöbe képessé tesz az ésszerűtlen megragadására is. Ennek egyenes következménye az állandó tiltakozás, a versforma alapeleme a kiáltás, humanizmusát pedig nevezzük ezúttal - a hagyományos jelzőt kiiktatva - támadó humanizmusnak. Akkor viszont miért az elégia, miért nem kiáltványokat írt és tépett szét Horace Cockery? - A lehetséges válasznak bizonyára tartalmaznia kellene azt, hogy az ilyesfajta irracionálék meghatározottságaiban élő költő sorsa szabálytalan, a szabálytalanság pedig kizárja a tiszta műfajt, s a költőnek az elégiát át kell menekítenie az életébe. Ámde a mégoly szkeptikus költő is kétségbeesik egy ilyenfajta kilátás szükségszerűségeinek átgondolásakor. A Múzeum és a Darabokra tört elégia a kölcsönösen többszörös magyarázatok összefüggésrendjében egységes egész. Az előbbit akár egymásba kapcsolódó kalandregényekként is olvashatjuk, hiszen Horace Cockery - figyeljünk sokatmondó nevére - politikai, erotikus, esztétikai szerepek sokaságát játssza nagystílűen, azaz nyerés vagy vesztés alapon. Ebben a fikciós regényben pedig a travesztiák mestere, Méliusz József mellesleg bevezeti olvasóját a XX. századi humanista irodalom és a politika számos rejtett összefüggésébe is. A travesztia műfaja kizárja az inkognitókat, ne is keressünk ilyeneket, mert tanácstalanok maradunk: a XX. századi költősors Méliusz József által közreadott különössége (a kategória esztétikai értelmében) az ésszerűség minden híve számára általában jelzi a szabálytalanság buktatóit.