A Halkirálynő és a kommandó

"Fable - a csodák csodája - amerikaibb az amerikainál (a Hammettől Chandlerig terjedő stílusnál). Melynek jellemzője a laza (ön)gunyorosság, a könnyed, gyors, felszínes, de hatásos valóságelemzés, a legmélyebb érzések némi cinikus fölénnyel kezelése (csupán az érzelgősség és nem az érzés elhárítása céljából). Fő vonalakban ezekből táplálkozik ez a sajátos atmoszférát teremtő lendület..." (Nagy Péter) ...Újabb tompa dörrenés hallatszik odafönt, majd újabb, ám ez már közelebbinek rémlik. Füst szaga keveredik a kavargó portól fojtogató levegőbe. Szám mintha sárral volna tele, s ekkor fény lobban mögöttünk. Lángok marnak a rejtekajtóba, s az félelmetes robajjal leomlik. Nyargalunk. Lépteink dübörgését nem halljuk a fejünk fölött és mögöttünk összeroskadó épület haláltusájában, hörgő légvételeink kínját is csak érezzük. A száguldó Louis lámpája tovább küzd a sötétséggel: imbolygó-sápadt fénysugár, apokaliptikus robajlás, füst - a halál maga. Ott fújtat a sarkunkban. Belloq lemarad, átnyalábolja vállamat, magával vonszol, kiáltozik valamit, szavát nem értem. A folyosó beomlik mögöttünk. A fénykör olykor ajtókra villan, az ájulás határán suhan át rajtam a gondolat: mégis itt, ebben a pincében halok meg, ahonnan egyszer már kiszabadultam. A következő, még közelibb robbanás hatására a folyosó megremeg, akár egy haldokló állat belei. A mennyezetről kődarabok mállanak. Wyne megroggyan a vállára zuhanó omladék súlya alatt, mégis fut tovább. Már körülöttünk is záporozik a törmelék, lábunk alá torlódik, átbukdácsolunk rajta, tűz robog nyomunkban, levegő híján megfulladunk! S a fénysugár ismét a folyosó végét tapogatja. Már jártam itt! Előrevetődöm, s míg Louis felfelé világít, Belloq fölemel. Körmeim mind egy szálig letörnek, mire kitépdesem a csapóajtó zárját." (részlet) "Nehéz fajsúlyú, veretes, itt-ott túlságosan is komor irodalmunk peremén hirtelen felbukkan egy kis csaj, ránk fogja a tollát, és elrikkantja magát: fel a kezekkel! Mögötte ott a kommandó, megvillan a tenyerek éle, cipőtalpak hasítják a levegőt, és darabokra törik a gonosz pofacsontja. Óriási!" (Magyar Katalin) A regény 1987-ben jelent meg először, népszerűsége azóta is nőttön-nő