75 év - Képek a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség életéből

Fülszöveg Amikor a kelenföldi evangélikus gyülekezet hívei 1946-ban újraöntették a világháború viharában elpusztult templomi harangot, az új harangra lutheránus reménységgel a 46. zsoltár második versét írták: Isten a i oltalmunk és erősségünk, igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azóta is minden vasárnapon ezt az örömüzenetet zengi a kelenföldi evangélikus harangszó. Most, amikor a templom építésének háromnegyed százados jubileumán ezt a szerény kötetet - mint mérföldkövet, emléksziklát - útjára bocsátjuk, ez a bizonyságtevő mondat szintén mottója lehetne visszatekintésünknek. Aki kőből templomot épít, aki emlékkövet állít, az nem csupán visszafelé, az addig megtett útra figyel, de messzi jövőbe is előre lát. Hiszen azért vet erősnek látszó, kemény alapot, mert bízik abban, hogy a templom, a szikla sokáig állni fog. Egyházi eleink hitték: lesznek az elkövetkező időben a halott anyag mellett "élő kövek" is, olyan elkötelezett emberek, akik - ha szükséges - újjáépítik az omladozó falakat, kijavítják a beszakadt tetőket, újraöntetik a széttört harangokat, megerősítik a "lankad kezeket" és a "roskadozó térdeket". Ennyi idő távlatából már tudhatjuk: nem kellett hitükben megszégyenülniük. Ma mi is - miközben az eddig bejárt útra emlékezünk - bizalommal nézünk előre, nem választva ehhez más alapot, mint a meglévőt, az ősök alapját, Jézust Krisztus. Szolgálja ez a kis album is általa a szabadító Isten dicsőségét az egyházban - nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké.