Szepes Erika, Giorgio Pressburger, Michel Friedman, Irene Gut Opdyke - Jennifer Armstrong

4 mű a holokausztról: Ördöggolyó (Dedikált!) + Két kezemmel - A holocaust túlélőinek és megmentőjüknek emlékére + Kaddis, pirkadatkor + A Hetedik Palotában

trivium kiadó  | 2001  | kemény kötés  |  704 oldal

Libri Antikvárium
A Hetedik Palotában kötet sarkai kopottasok, picit megnyomódtak. Az Ördöggolyó című kötet puha kötésű. Ördöggolyó (Dedikált!) Állok a romjaiból összetákolt Szentély előtt. Megint rejti apám titkait, de én már beleláttam. Nem a fiókokba, hanem élete nagy rejtélyébe. Hogy amiért én annyit küzdöttem, a hiányzónak vélt szeretetéért, az létezett, csak a tárgyakkal együtt bezárta az íróasztalba, az én tárgyiasult szeretetem - olykor haragom - jeleivel, amelyeket ereklyeként őrzött és dédelgetett - helyettem. Későn értettem meg. Ha nincs ez a betörés, talán sosem értem meg ilyen világosan. Két kezemmel - A holocaust túlélőinek és megmentőjüknek emlékére Ajánlom leányomnak, Janinának és minden fiatalnak, akik képesek megtenni a lehetetlent, azáltal, hogy erejüket Istentől, jóságukat az emberi szellemből merítik. Élettörténetemet nekik ajánlom, hogy sikerüljön megtalálni önmagukban a reményt és az erőt. A bátorság felülről érkező biztatás ha szívünkkel hallgatózunk mindig tudni fogjuk mikor és mit kell tennünk. A hír, hogy a Holocaust nem volt igaz, megtöri a csendet és beszélni kell róla, harcolni kell, hogy ne legyen többé ilyen tragédiája az emberiségnek.A személyes hangvételű, önéletrajzi íráson keresztül szemtanúi lehetünk a II. világháború borzalmainak Lengyelország megszállásának, a haláltáborok néma jajkiáltásának. A könyv mondanivalója nincs földrajzi helyhez kötve, a megélt fájdalmak és szenvedések azonban máshol is megtörténhettek volna. Egy hívő, katolikus lengyel lány története, aki részese volt a német és orosz megszállásnak, aki a háború alatt percek alatt nőtt fel. Életét szőke hajának, kék szemének, nevének és német nyelvtudásának köszönhette. A megélt borzalmak átélése, emberszeretete, áldozatvállalása tette lehetővé számára életek megmentését a pokol torkából. Kaddis, pirkadatkor ,,A szüleink bennünk vannak. Akkor is, ha egész életünkben küzdöttünk ez ellen." Megrendítő regény egy, a soá elől menekült család sorsáról. Sarah és Ariel nem szabadulhat szörnyű múltjától. A fiuk, Julien körül forog az életük, akinek helyettük kellene teher nélküli életet élni - de ez nem sikerül. Julien elhagyja a tettesek hazáját, Párizsba megy, ahol színházi rendezőként dolgozik. A családját sújtó katasztrófa azonban neki is elviselhetetlen terhet jelent. Minden fájdalom ellenére csak a szülei halála után adódik lehetősége az újrakezdésre - feleségül veszi Perlát, és megszületik a gyerekük. Julien ehhez a gyerekhez fordul, hogy megmentse a halottakat a feledéstől - mert nincs nulladik óra. Sem az áldozatok, sem a tettesek számára. Egy éjszakán át a fia ágyánál virrasztva meséli el szülei történetét. Beszámolójából kaddis, halotti ima lesz, amivel megpróbálja megtörni családja hallgatását és meg akarja szabadítani a túlélőket rémálmaiktól. Michel Friedman 1956-ban született Párizsban, lengyel-zsidó családban. Szülei a holokauszt túlélői, rajta voltak Schindler listáján. Friedman 1965 óta Frankfurt am Main-ban él, ügyvéd, politikus, televíziós moderátor és publicista. A Hetedik Palotában Levélregény az új Pressburger-mű. Hét fontos nap története: hét nap múlva valaki megszületik, valaki pedig meghal. A levelek és e-mail-üzenetek címzettje a születendő gyerek anyja és a meghalni készülő ember lánya: Sara. A hét nap során négy nő ír, üzen Sarának. A négy asszony sorsa egy és ugyanazon férfi, Sara rejtélyes életű apja naprendszerében nyer bolygóértelmet; a regény így tulajdonképpen az ő regénye. Mindegyik asszonynak másként, de mindegyiküknek fenekestül fordult fel miatta az élete. A négy család- és szerelmi regénysűrítmény ugyanennyi történelmi lecke is egyben. A világháborúk, a Holocaust, a szlovén-olasz határ lakóinak közép-európai hazátlansága, Jeruzsálem konkrét és jelképes anyaföldje mind-mind belefér ebbe a végső soron identitás- és istenkereső, jellegzetes Pressburger-regénybe, melyben a Budapestről elszármazott, nemzetközi hírű olasz író korábbi műveinek legszívszorítóbb és egyúttal legmélyebb motívumaira ismerhet rá az olvasó.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó trivium kiadó
Kiadás éve2001
Oldalak száma:704
Súly899 gr
ISBN2310005874246
ÁrukódSL#2112409474
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték