Edwin P. Hoyt, Winston S. Churchill, John Lukacs, Joseph Goebbels
Göring és a Luftwaffe
Hermann Göring a náci Németország egyik legellentmondásosabb, legkalandosabb alakja, akinek neve szorosan összefonódott a német légierővel, a Luftwafféval, melynek szülőatya volt.
A náci Németországban Göringet példaként állították a nép elé: pilóta, háborús hős, sikeres üzletember, politikus, majd birodalmi marsall lett. Ő volt Hitler után a második ember, létrehozta és végig irányította a félelmetes német légierőt, s az ő kezében összpontosult az ipar irányítása is.
Sorsát követve az Anglia és a Szovjetunió elleni légi-hadműveletek lefolyását, a német hadiipar és hadigépezet, s ezzel együtt az egész Harmadik Birodalom tündöklését és bukását is figyelemmel kísérhetjük olvasmányos módon.
A második világháború 1-2.
Sir Winston Leonard Spencer Churchill (1874-1965), ez a régi arisztokrata családból származó, teljességgel szabálytalan pályafutású brit újságíró, katona, író, festőművész, hol liberális, hol konzervatív politikus, többszörös miniszter, számos szépirodalmi, történelmi, politikai írásmű alkotója 1948 és 1953 között megírta élete legnagyobb kalandjának és vállalkozásának, a második világháborúnak személyes hangvételű és pártos - azaz kellően elfogult - történetét. Még jóformán be sem fejezte, máris megkapta érte az irodalmi Nobel-díjat. A hatalmas terjedelmű, hatkötetes munka, amelyet négy évtizede párhuzamosan jelentetett meg egy angol és egy amerikai kiadó, azóta világhírnévre tett szert, és számos nyelvre lefordították. A magyar olvasóközönség most első ízben vehet a kezébe bő válogatást ebből a sokak által és sokszor emlegetett és idézett emlékiratból, amelybe nálunk eleddig csak a ,,boldog keveseknek" engedélyeztek bepillantást. A széles ívű memoár önéletrajz és korrajz is egyszersmind. Churchill eleven színekkel ábrázolja az első nagy háború utáni világ, legrészletesebben persze Európa gazdasági és politikai eseményeit, a 20-as és a 30-as évek súlyos válságából kibontakozó totális rendszerek megerősödésének folyamatát, mely a második világháború iszonyatába torkollott, tízmilliók halálát, évszázados értékek pusztulását okozta. Churchillnek, a viktoriánus Anglia szülöttének és hű fiának legszemélyesebb ügye volt Nagy-Britannia sorsa. 1940 májusától a brit háborús kabinet élén oroszlánként küzdött, hogy elhárítsa az Angliát elözönléssel fenyegető náci veszedelmet. S miután hazája egy esztendőn át maga szállt szembe a hitleri Németországgal, 1941. júniusában egy percig sem habozott odaállni korábbi fő ellensége, a náciktól most megtámadott ,,bolsevista" Oroszország mellé, hogy segítse harcában és erősítse Angliát is. A brit szigeteken, az európai kontinensen, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, a tengereken és az Északi-sarkvidéken folyik a háború, amelyben világhatalmak mérik össze erejüket, s amelyben Őfelsége kormányának miniszterelnöke is összeméri erejét ellenségeivel és - szövetségeseivel: ez utóbbiakkal annál elkeseredettebben, minél inkább közeledik a dicsőséges győzelme és Nagy-Britannia világhatalmának aláhanyatlása. Diadal és tragikum: Churchill ,,megnyeri" Angliának a háborút, de megbukik mint kormányfő; parlamenti ,,diktatúrájából" nem kérnek többé a választói. S ahogy ő maga, úgy hanyatlik alá fokozatosan a brit világbirodalom is; a brit oroszlán és oroszlánként küzdő brit fia megtépázottan és nagy szövetségeseitől megalázottan kerül ki a világméretű viadalból. Churchill háborús memoárja, amelyet számos dokumentum - levél, távirat, feljegyzés, tárgyalási jegyzőkönyv, parlamenti beszéd, szerződésszöveg, hadijelentés stb. - gazdagít, a háborús események izgalmas felidézésén túl emléket állít egy derekasan helytálló ország bátran és elszántan küzdő polgárainak is.
A párviadal
A nyolcvannapos párbaj Churchill és Hitler között 1940. május 10.-július 31.
John Lukacs - akinek számos könyve megjelent az Európa Könyvkiadónál, köztük a Budapest, 1900, A XX. század és az újkor vége, Az európai világháború 1939-1941, A történelmi Hitler - 1924-ben Budapesten született, és 1946 óta él az Egyesült Államokban. Történészprofesszor; tizenhét könyv szerzője.
A párviadal arról a küzdelemről szól, amely Hitler és Churchill között zajlik 1940. május 10. és július 31. között - vagyis attól a naptól fogva, amikor Churchill Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Hitler pedig megkezdte villámháborúját, majd alig hat hét alatt bekebelezte jóformán a teljes kontinentális Európát. Így kezdődött a "párviadal" a két férfi között, akiknek a kezében volt akkor a nyugati civilizáció sorsa.
John Lukacs mindeddig kimerítetlen forrásokra támaszkodva írja le az eseményeket, és ebben a könyvében is felcsillantja kivételesen vonzó elbeszélőtehetségét. Nem éri be a történelmi tények feldolgozásával: alapos és részletes elemzést nyújt mind Churchill, mind Hitler személyiségéről és pszichológiájáról. A könyvet bőséges korabeli fényképanyag egészíti ki; a "Függelék"-ben pedig John Lukacsnak a magyar kiadás számára magyar nyelven írt esszéit közöljük, "Hitler és Magyarország", illetve "Churchill és Magyarország" címmel.
Goebbels napló
Joseph Goebbels a német nácipárt egyik vezetője, a hitleri Németország propagandaügyi minisztere volt, aki 1945. május 1-én megmérgeztette öt gyermekét, majd hogy elkerülje a háborús bűnösökre váró felelősségrevonást, feleségével együtt öngyilkosságot követett el. Több mint húsz évig írt naplót, amiben - személyes élményeken és tapasztalatokon túlmenően - a két világháború közötti Németország, illetve a háborúba sodort Európa sajátos szemléletét tükröző történelmét is felvázolta. Naplója elsőrendű forrásnak tekinthető a nácizmusra nézve; kendőzetlenül feltárja a hitleristák terveit, propagandájuk módszereit, s helyenként kulisszatitkokat is kibeszélve, a beavatottak tájékozottságával követi nyomon azokat a folyamatokat, amelyek a második világháborúba torkollva vérbeborították a világot.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet