3 neveléselméleti mű: Figyelem vagy fegyelem?! + Tehetségnevelés + A nevelés elmélete és gyakorlata

Figyelem vagy fegyelem?! Montágh Imre 'Figyelem vagy fegyelem?' című munkája nem sokkal halála előtt, 1986 tavaszán jelent meg. Mindaz, amit a szerző az első kiadás előszavába leírt, a rendszerváltás óta bekövetkezett új társadalmi és politikai helyzetben is aktuális, időszerű. A jelenség: kommunikációnk igénytelen, szegényes, gyakran félreérthető volta, általános ellomposodásunk a közlésben, viselkedéskultúránkban, szükségessé teszi e könyv újbóli megjelenését. S mivel Montágh Imre mindig és mindenhol a kulturált magatartású személyiségében fejlett, szabadon gondolkozó fiatalságért dolgozott, igen fontos és szükséges, hogy könyve ott szerepeljen a választható tankönyvek között; ott, ahol a jelen és a jövő számára tanítják, nevelik az ifjúságot. A nevelés elmélete és gyakorlata Könyvünk a legértékesebbnek bizonyult XX.századi neveléselméleti felismerések áttekintésével és egy általános neveléselméletté történő összegzésével kíván a korszerű gyakorlati nevelőmunkához segítséget nyújtani. Tehetségnevelés Ki a tehetséges? Miről ismerhető fel? Vannak-e módszerek az azonosításra? Hogyan kell nevelni a - sajátos személyiségjegyekkel bíró - tehetséges gyerekeket? Mit tegyen az a szülő vagy pedagógus, aki fölfedezni véli a fiatalban az adottságot, a képességet, a tehetséget? Hová, kihez fordulhat? Hogyan találhat egymásra a tehetséges tanuló és tehetséges tanár? Számtalan kérdés, amelyek jelzik, hogy gondolkodásunkban ismét reflektorfénybe került a tehetségprobléma. Hosszú időn át - a nagy átlagra szabott pedagógiai tevékenység mellett - kevesebb energia jutott erre a fontos területre. Az oktatási intézmények között kialakuló minőségi verseny most a pedagógusok tehetséggondozó munkájára irányította a figyelmet. A rendkívül összetett problémakörben eltérő szakmai vélemények, érvek és ellenérvek csapnak össze napjainkban is; bár az "elitizmus" vagy demokratikus egyenlőség - kibékíthetetlennek tűnő - vitája csillapodni látszik. A valódi egyenlőség - véleményem szerint - azt kívánná, hogy minden fiatalnak lehetősége legyen képességeit maximálisan kibontakoztatni; a tehetségesnek éppúgy, mint a kevésbé tehetségesnek. Tanulmányom megírásával szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a nevelőtestületek újragondolják tehetségnevelő munkájukat; a szülők helyesen ítéljék meg gyermekük korán megcsillanó tehetségét és fejlődési esélyeit. Az iskolafenntartók pedig "a racionalizálás lázában égve is" minden erővel támogassák e -közös jövőnk szempontjából is jelentős társadalmi feladatnak a folyamatos megoldását.