2 mű Pilinszkyről: Pilinszky Rómában 1947, 1967. - Levelek, esszék, fényképek + In memoriam Pilinszky

Pilinszky Rómában 1947, 1967. Pilinszky hazatérve a háborúból (1945. november) rövidesen az újonnan szerveződő irodalmi élet középpontjába kerül. Baráti sürgetésre és segítséggel összeállítja első verseskötetét (Trapéz és korlát. Ezüstkor, Bp. 1946), tagja lesz az Újhold szerkesztőbizottságának, többször is dolgozik a Rádió Irodalmi Osztályának, és különböző műsorokban, neves színészek tolmácsolásában az ő versei is gyakran elhangzanak. Eközben egyre több baráti és szakmai kapcsolatra tesz szert, verseit a kritika kitüntetett figyelemmel fogadja. 1947 tavaszán megkapja a Baumgarten-díjat, és amikor a kultuszminisztérium művészek, tudósok számára igyekszik külföldi ösztöndíjakat biztosítani, a támogatandók között Pilinszky neve is felmerül. Utazásának kezdeményezője és egyik fő támogatója Basch Lóránt, a Baumgarten Alapítvány gazdasági kurátora volt. Sík Sándor hagyatékában maradt fenn az 1947. március 28-án kelt levele: ,,Bár tudom, hogy Pilinszky Jánost ismerni és becsülni méltóztatik, ne vegye rossz néven, ha helyette én kérem arra, hogy támogatásában részesítse. Arról van szó, hogy a római Collegium Hungaricumban még be nem töltött helyre jó volna, ha a kultuszminisztérium őt jelölné ki. Ez nemcsak neki volna jó, hanem merem azt mondani, hogy az irodalomnak is hasznára fog válni. Benyomásokra fogékony, tehetségéből sokat válthat ki egy római tartózkodás, talán többet, mint azoknál, akik eddig már kijelöltettek a Collegium igazgatójának. Kardos Tibornak javaslatára. Neki is írni fogok, de úgy gondolom, hogy a döntő faktornál Professzor Úr szava jelenthet legtöbbet oly kérdésben, amelybe talán nem játszik bele politika." Sík Sándor intézkedéséről nincs pontos információnk, de bizonyára támogatta Basch kezdeményezését. Noha a nagyobb összeggel járó ösztöndíjat végül nem kapta meg Pilinszky, ám - ha szerényebb minisztériumi támogatással - nem csak Rómába, hanem Svájcba is sikerül egy hónapra eljutnia. In memoriam Pilinszky Mintha szent lett volna egy nagyvárosi ikonról, úgy élt Pilinszky János, az áttetsző testű és törhetetlen szellemű költő az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek Budapestjén és Párizsában, jóbarátok és ivócimborák, szerelmes asszonyok és munkát adó papok között. A náci koncentrációs tábor szenvedésének, az ötvenes évek megalázó kitaszítottságának sebhelyeivel lelkében érte meg, hogy tisztelték, szerették, olvasták és szavalták, hogy a kor köztudatában a vitathatatlanul nagy költők közt szerepelt akkor is, ha csak néha-néha jelent meg egy vékony kötete. Ám az nagyobb súlyú volt, mint.... Nem, Pilinszky se mondott volna neveket. Pilinszky, Kondor Béla, Erdély Miklós, Vujicsics Tihamér - nevek ugyanabból a korból és körből. Korán és tragikusan meghalt költők, festők, zenészek. Nemcsak hogy biológiailag nem érték meg az átlagos életkort, hanem a társadalmi megbecsülés is éppen csak megérintette őket. Ám haláluk óta alakjuk egyre nő. Barátok és tisztelők beszélnek e kötetben versben, grafikában és visszaemlékezőként az interjúkat készítő, az emlékezéseket, rajzokat és fotográfiákat összegyűjtő Bogyay Katalinnak Pilinszky Jánosról, halhatatlan kortársaink egyikéről. Ágh Istvántól Zalán Tiborig terjed a költők és művészek sora. Csak néhány név közülük: Raj Tamás, Nemes Nagy Ágnes, Csorba Győző, Károlyi Amy, Konrád György, Mészöly Miklós, Törőcsik Mari, Kányádi Sándor, Melocco Miklós, Tandori Dezső.....