Futball elsők
Az illusztráció varázsa eltüntethet évtizedeket, a magyar labdarúgó-válogatott első négygólos angliai sikerében főszerepet játszó Sallai Roland az első trófeaszerzésünkből oroszlánrészt vállaló, karikalábú Slózi, azaz Schlosser Imre vállára teheti a kezét. Az első BL-győztes, BL-gólkirály női futballista, Jakabfi Zsanett büszkén tekinthet az első és mindmáig egyetlen magyar aranylabdásra, Albert Flóriánra. Mind a négyen az immár több mint ötnegyed százados futballunk büszkeségei, s egyben "elsők", azaz részesei voltak valami olyannak, amit korábban soha, senki nem tudott megtenni, elérni a magyar labdarúgásban. Erről szól a Futball elsők, egy különleges s témájában szintén elsőséget jelentő, válogatás, amely 415 különböző témában idézi fel, kit illet Magyarországon (sőt, esetenként az egész világon) az elsőség. Kiderül, milyenek voltak az első futballcsukák, ki volt az első szemüveges futballista, ki szerzett először tíz gólt bajnoki mérkőzésen, ki viselt először csapatkapitányi karszalagot, mikor repült először egy klubcsapat magyar bajnoki mérkőzésre, ki volt az első, aki sárga lapot mutatott fel, illetve kapott az NB I-ben, ki döntötte el az első tizenegyespárbajt, vagy éppen az első világbajnoki döntőt, s ki volt az első magyar, akiért világrekord közeli összeget fizettek.
Válogatott kapitányok
Szövetségi kapitánynak lenni jó. Ez, persze nem feltétlenül axióma, de mindenképpen következtethetünk abból, hogy (szinte) mindenki szívesen vállalja, s hangsúlyozza, ezt nem lehet visszautasítani. Esetleg még hozzáteszi: egy edzőnek a szakmai csúcsot jelenti, ha hazája válogatottját irányíthatja. S ez bizonnyal így is van, de hol a csavar? Ott, hogy aztán nálunk alig néhány kapitánynak sikerül jó szívvel, elégedetten, szakmai sikerrel távoznia. Hiszen nálunk még a két vb-ezüstérmes kapitánynak is bujdokolnia kellett, s bár maradtak utána posztjukon, később megkeseredve, csalódottan távoztak a posztról. Abból a tisztségből, ami a futballban viselt összes közül szinte a legtöbbet változott az évtizedek során. 1945 előtt nem gyakorló edzők, sokkal inkább futballvezetők kerültek a posztra, néhányan valójában elsők voltak az egyenlők között, egy intéző-vagy válogatóbizottság tagjaként. Gallowich Tibor kinevezésével új korszak kezdődött, de valójában csak 1956-ban, Bukovi Mártonnal került egy addig a klubfutballban is kifejezetten sikeres edző a nemzeti tizenegy élére. 1970-ben, Hoffer József kinevezésekor, szerencsére rövid időre, visszatértünk oda, hogy a kapitány ne legyen fizetett alkalmazott, hanem ,,társadalmi munkás". Immár, évtizedek óta, nem kérdéses: a szövetségi kapitányi munka külön szakma, ami, persze alapvetően eltér egy klubedző feladataitól. S éppen ez is az egyik szépsége, amellett, persze, hogy valaki egy országot, egy nemzetet képvisel, a labdarúgó-válogatott élén.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
