Erich Fromm

2 db Erich Fromm kötet: Menekülés a szabadság elől + Utak egy egészséges társadalom felé

napvilág kiadó  | 2010  | papír / puha kötés

Libri Antikvárium
Menekülés a szabadság elől Az 1933-ban a nácizmus elől menekülni kényszerült német társadalomtudós, Erich Fromm 1941-ben adta közre e munkáját - angol nyelven, Amerikában. A mű hű tükre azoknak a sors- és eszmei-szakmai fordulatoknak, amelyeken szerzője következetes tudományos gondolkodása és a külső események hatására szükségszerűen átesett. Az addig közkeletű pszichoanalitikus szükséglet- és libidóelmélettel szemben Fromm a szabadság egzisztenciális problémáját állította műve középpontjába. Utak egy egészséges társadalom felé A kötet a szintén kiadónknál megjelent Menekülés a szabadság elől című mű folytatása. A szerző jelen kötetében azt próbálja bemutatni, hogy az élet a 20. századi demokráciában sok szempontból csak egy másfajta menekülés a szabadság elől. Ennek a könyvnek a nagy része ezt az újfajta menekülést elemzi, melynek középpontjában az elidegenedés fogalma áll. Az ember alapvető szenvedélyei nem ösztönös szükségleteiben gyökereznek, hanem az emberi lét sajátos feltételeiben; abban az igényben, hogy új kötődést kell találni az ember és a természet között, miután elveszett a legősibb szakasz elsődleges kötődése. Az Út az egészséges társadalom felé konkrét javaslatokat tesz egy egészségesebb társadalom működésére. Lényege, hogy mindenféle előrelépés csak akkor lehetséges, ha a változások egyszerre valósulnak meg a gazdaságban, a társadalomban, a politikában és a kultúrában, hogy a bármilyen egyetlen területre korlátozott haladás pusztítóan hat minden terület haladására.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 19 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Menekülés a szabadság elől, a Menekülés a szabadság elől kötet egyik sarkán pici gyűrődés van.
Kiadó napvilág kiadó
Kiadás éve2010
Súly699 gr
ISBN2310005827433
ÁrukódSL#2112920191
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 19 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Tartós törzsvásárlói mínuszokTartós törzsvásárlói mínuszok