1989 - Diszkózene a Kvangbok sugárúton

l'harmattan kiadó  | 2014  | füles, kartonált  |  142 oldal

Libri Antikvárium
1989 a szocializmus bukását jelentette Közép- és Kelet-Európában. A távol-keleti térségben ugyanakkor nem került sor rendszerváltozásokra. Kínában az évek óta tartó gazdasági reformok ellenére drasztikus eszközökkel számolták fel a rendszer kereteit fenyegető diákmozgalmat, az egyre inkább monarchikus jellegű Észak-Koreában pedig a változások gondolata sem merülhetett fel. 1989 mégis fontos korszakhatár a KNDK történetében: először és utoljára fordult elő, hogy a rezsim minden erejét megfeszítve több mint húszezer külföldi vendéget invitáljon az országba. A XIII. Világifjúsági Találkozó megnyitásának külsőségei nem véletlenül idézték az olimpiai játékokat, hisz a KNDK az egy évvel korábban lezajlott szöuli olimpia sikerét akarta elhomályosítani. 1989 nagyon fontos a magyar-koreai kapcsolatok szempontjából is. Február elsején Magyarország diplomáciai kapcsolatokat létesített Dél-Koreával, amire a KNDK rendkívül feszülten reagált. Az 1956-os forradalom után ugyanis másodszor fordult elő, hogy az észak-koreai vezetés nagyot csalódott a magyarok ideológiai megbízhatóságában. Amikor a fesztivált megnyitó beszédében Kim Ir Szen ott tartott, hogy az ifjú nemzedéknek szerte a világon elnyomás nélküli társadalomban kell élniük, a küldöttségünkből néhányan magasba akartunk emelni egy lepedőt "Emberi jogokat Észak-Koreában is!" felírással. A transzparenst feltartani azonban már nem volt időnk, hátulról szürke civil ruhába öltözött koreai biztonsági emberek rontottak ránk. [] Amikor a székembe kapaszkodva ülve akartam maradni a stadion lelátóján, székestül együtt téptek fel a helyemről talán arra akarván figyelmeztetni ezzel, hogy a Nagy Vezér szavait állva illik végighallgatni. (Dán aktivista beszámolója a phenjani VIT megnyitóünnepségéről, 1989. július) Nem lehet úgy tenni, mint a lengyel kommunisták, akik önként lemondtak a hatalomról, vagy mint a magyarok, akik maguk számolták fel saját pártjukat. (Kim Ir Szen, 1989. október) Dr. Csoma Mózes Habilitált egyetemi docens, az ELTE Koreai Tanszékének vezető oktatója. Szakterülete a koreai történelem, a ko­reai nemzeti identitás, valamint a politikai rendszereken felülemelkedő koreai összetartozás-tudat kérdésköre. Rendszeresen publikál magyar, angol és koreai nyelven, számos könyv szerzője. Kutatásainak eredményeiről nemzetközi konferenciákon számolt be többek közt a Bécsi Egyetemen, a Stockholmi Egyetemen, a Pekingi Egyetemen, valamint a dél-koreai Szöul Nemzeti Egyetemen és a Korea Egyetemen. A szöuli Yoksa kyoyuk (Történelemoktatás) című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 990 Ft

A termék megvásárlásával

999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó l'harmattan kiadó
Kiadás éve2014
Oldalak száma:142
Súly236 gr
ISBN2310011999803
ÁrukódSL#2112121852
Kötésfüles, kartonált

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 990 Ft

A termék megvásárlásával

999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál