+ A sztálingrádi csata igaz története / A halál 50 órája igaz története + El Alamein / Kurszk + A krétai csata / A Monte Casino-i csata + A híd túl messze volt / Halálos partraszállás
Öngyilkos akciók a II. világháborúban
A II. világháborúban megszámlálhatatlan olyan küldetést hajtottak végre különleges- és kevésbé különleges egységek, amelyek csak hatalmas - előre kalkulált - emberáldozatok árán voltak végrehajthatók. Sőt, egyes akciók esetén kifejezetten 100 %-os veszteséggel számoltak a parancsnokok. A Nors Hydro ellen tervezett meglepetésszerű támadás, vagy a Duce szöktetése, melyet Skorzeny hajtott végre maroknyi, elszánt csapatával, vagy a dühödt hajsza a Bismark hadihajó után mind-mind szinte a lehetetlenség határát súroló öngyilkos haditettek voltak. De ma már inkább történelem, a bátorság, bajtársiasság és az önfeláldozás torokszorító története...
A III.birodalom legyőzhetetlen katonái
Rudel, Galland, Carius, Hartman, Wittman, Skorzeny, Kretschmer, Peiper, Schnaufer, Dönitz, Mölders, Giskes... : róluk nemcsak a katonák, de a civilek is jól tudták, hogy rettenthetetlen harcosok. Kimagasló teljesítményükkel vívták ki maguknak a hadvezetés tárgyiasult elismerését, a Lovagkeresztet. Ennek a kitüntetésnek a megítélését szerfelett szigorú eljárás igazgatta, amely eljárás során nem a katonai rendfokozat vagy a politikai megfontolások, hanem csak és kizárólag a hősiesség számított. Egyszerű közlegény éppúgy részesült a kitüntetésben, mint a hadvezetés tagjai. A kitüntetett személyek nevét minden fegyvernemnél ismertették, a napiparancs külön kitért azokra a harcosokra és az általuk végrehajtott haditettekre, akik részesültek eme megtiszteltetésben. A könyvben szereplő személyek a nácizmus diadalra viteléért, ördögien gonosz célok beteljesítéséért harcoltak, ám ennek ellenére is megilleti őket a tisztelet: halált megvető bátorsággal küzdő frontharcosok voltak, akik nem ismertek lehetetlent, és a legreménytelenebb körülmények között sem futamodtak meg.
Különleges egységek a III. birodalomban
A második világháború volt az első olyan fegyveres konfliktus, amelyet különleges alakulatok aktív részvételével vívtak meg a hadviselő felek. Az európai nagyhatalmak, illetve az amerikai hadvezetés már a 1930-as években megkezdték az elit alakulatok felállítását és kiképzését, Németországban életre hívták az SS-t és a Fallschirmjager-hadosztályt, az USA vezérkara pedig kiterjedt figyelemmel fejlesztette a tengerészgyalogságot. Miután a háborúban bebizonyosodott a különleges egységek jelentősége, újabb és újabb csoportok kerültek felállításra: ezek az alakulatok szigorú normarendszer szerint kiválogatott, önkéntesekből álló, kis létszámú, különlegesen kiképzett csapatok voltak, melyek harci értéke magasan felülmúlta az adott hadsereg átlagos harci potenciálját.
Az elit alakulatok harcászati alkalmazásának elképzelése nem mennyiségi alapon fogant, a katonai döntéshozók nem nyers erőt kívántak szembeszegezni az ellenféllel, miként azt az első világháborúban tették. A különleges egységek katonáit nem holmi anyagháborúkban kívánták alkalmazni, az új koncepció lelkét az alakulatok elit jellege adta: a speciális kiképzésben részesített, modern fegyverzettel ellátott, páratlanul szilárd morállal bíró csoportok képesek voltak rá, hogy sikerrel szálljanak szembe akár többszörös túlerővel, és olyan hadműveleteket hajtsanak végre, amelyek a hagyományos alakulatok bevetése által kivitelezhetetlennek tűntek.
Az elit alakulatok értékét nagymértékben fokozta, hogy az egységek minden esetben önkéntesekből kerültek felállításra: a toborzások során a legbátrabb, leginkább talpraesett, kiemelkedő fizikai képességű katonák jelentkeztek, kik komoly válogatáson estek át, így végül csakis azon személyek kerültek be a kiképzési programokba, kik a legjobbak közt is a legjobbak voltak.
A Barbarossa hadművelet
Német villámháború a Szovjetunió ellen. 1941. jún. 22 - 1941. dec. 6.
Részlet Hitler titkos utasításából, melyet a Wehrmachtnak küldött 1940. december 18-án a Szovjetunió elleni támadás előkészítésére (Barbarossa-terv): "A német Wehrmachtnak fel kell készülnie rá, hogy még az Anglia elleni háború befejezése előtt gyors hadjáratban leverje Szovjet-Oroszországot (Fall-Barbarossa). A hadseregnek erre a célra minden rendelkezésre álló alakulatát be kell majd vetnie, azzal a megkötéssel, hogy a megszállt területeket biztosítani kell a meglepetésekkel szemben. A légierőnek a keleti hadjárat alatt akkora erőt kell a hadsereg támogatásásra bevetnie, hogy a földi hadműveletek gyors lefolyására lehessen számítani, és hogy a keleti német térséget az ellenséges légitámadások a lehető legkevésbé károsíthassák (...) A Szovjet-Oroszország elleni felvonulásra a hadművelet tervbe vett megkezdése előtt nyolc héttel adok parancsot. (...) Döntő fontosságú azonban, hogy a támadó cél rejtve maradjon. (...) Különben - ha kipattannának az előkészületek, amelyek végrehajtásának még ki sincs tűzve az időpontja - a legsúlyosabb politikai és katonai következményekkel kellene számolni." A második világháború második szakaszát Hitler Szovjetunió elleni offenzívája nyitja meg 1941. június 22-én. Annak ellenére, hogy Sztálint a britek és saját titkosszolgálata is többször figyelmezteti egy német offenzívára, teljesen váratlanul éri a támadás az országot, mert a tényeket Sztálin egész egyszerűen nem hiszi el...
Az elveszett győzelem
Keleti front, 1941/43 szörnyű tele. Sztálingrádnál a körbezárt német 6. hadsereg agonizál, utolsó napjait éli. Vasziljevszkij marsall ekkor terjeszti elő Sztálinnak a vezérkar által kidolgozott, nagyszabású hadműveleti tervet, amely a Saturnus fedőnevet viseli. A Saturnus tizenhat hadsereg bevetésével egy szuper-Sztálingrádot irányoz elő, aminek végrehajtásával bekeríthetik és megsemmisíthetik a déli frontszakasz Kaukázusig előretört német erőit, egymillió katonát. Amennyiben a hadművelet sikerrel jár, eltörik a Wehrmacht gerincét, és ez a háború végét jelentheti.
Sztálin, a híres hadvezér azonban nem ismeri fel ezt az egyedülálló lehetőséget. Szemeit megbűvölten a nevét viselő városra szegezi, és nyolc erős, intakt hadsereget tart ott a Volgánál, hogy megadják Paulus tábornok már amúgy is halott hadseregének a végső csapást. Ennek a nyolc hadseregnek a hiányában indul meg a Satumus, ami lehetőséget ad egy valóban zseniális stratégának, von Mansteinnek, hogy mesteri visszavonulással kicsússzon a halálos ölelésből. Sztálin, ez a katonai analfabéta elvesztette a Vörös Hadsereg legnagyobb győzelmének lehetőségét. A háború folytatódott, újabb és újabb milliók életét követelve.
Ha a gonoszság néha szünetel is, az ostobaság soha!
A legnagyobb tengeri csata
Pearl Harbor igazi titkának ismertetésével indítja kötetét a szerző, bemutatva, hogyan ugratta bele a háborúba Japánt Roosevelt és egy szűk, de annál befolyásosabb csoport, a gazdaságot és bankvilágot kézben tartó tőkés lobby. Ezt követően megismerhetjük a Fülöp-szigetek hadászati adottságait, majd az 1941 decemberében induló, és alig fél év alatt az amerikai és filippínó erők teljes vereségével záródó japán támadás fejezeteit. A szerző vázolja az amerikaiak 1942-től meginduló szigetről szigetre haladó offenzívájának eseményeit is, és érdekes portrét nyújt a kötet amerikai főszereplőjéről, Douglas MacArthur tábornokról is. A továbbiakban részletesen olvashatunk az 1944 őszén kezdetét vett Fülöp-szigetek elleni amerikai invázió előkészítéséről és lezajlásáról, különös tekintettel az október 2326-án a Leyte-öböl környékén mintegy 800 ezer km-es területen lezajlott tengeri csatára, melyben 216 amerikai és két ausztrál hajón 144 000 tengerész állt szemben a támadó japán flotta 64 hajóján szolgáló 43 000 tengerésszel. A japán flotta megsemmisítő vereségével záródó ütközeten túl a híres Corregidor sziklasziget és erődje rengeteg áldozatot követelő bevételének története is helyet kapott a kötetben, melynek végén irodalomjegyzék és Hegedűs Ernő repülőműszaki tisztnek az amerikai légideszant alakulatok II. világháborús szerepvállalásáról szóló tanulmánya található.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet