Leírás
Szűcs Péter sodró regényfolyamának forrásvidéke a II. világháború
traumájából éppen csak magához tért Biharnagybajom. Az ötvenes évek
közepén itt kapja meg katonai behívóját Kamuti István, akit a messzi
fővárosba vezényelnek. Az egyszerű paraszti sorból indult fiú kalandos
utazásának azonban csak első állomása Budapest: a sors hamarosan egészen
az óceánon túlra repíti, hogy az otthoniakat maga mögött hagyva New
Yorkban, majd pedig Rio de Janeiróban keresse a boldogulást és a
szerelmet.
Tamás és Andrea általános iskolásként a szocialista Magyarország utolsó
óráiban szeretnek egymásba, hogy aztán együtt éljék meg a
rendszerváltozás első évtizedeit, annak minden kihívásával és
kudarcával. Tamás hiába menő reklámszakember, élete és Andreával való
kapcsolata mégis válságba kerül, amivel Párizsban szembesülnek. Ezután
Tamás Marokkóból indulva Iránon át szinte az egész világot beutazza,
hogy választ találjon a kérdéseire.
Léna önfeledten éli az y generációs fiatalok látszólag gondtalan életét,
és elismert táncművészként dolgozik. Egy születésnapi ajándék kapcsán
azonban minden, amit önmagáról tudni vélt, megkérdőjeleződik számára.
Léteznek véletlenek? Valóban olyan kiszámíthatatlan a sors, mint
gondolnánk? És vajon milyen misztikus kapcsok fonják össze István, Tamás
és Léna életét? A válaszokért egészen Indiáig, pontosabban a világ
legszentebb folyójának, a Gangesznek a partjáig kell utaznunk.
A Dharma érzelmekben gazdag, magával ragadó regény, amelyben olyan,
valóban megtörtént személyes drámák és történetek elevenednek meg,
amelyeket a szerző utazásai során vagy saját személyes családi
örökségeként ismert meg.
Szűcs Péter Berettyóújfaluban született 1976-ban. Eredeti szakmája
kertész. A gyulai középiskolás évek után Budapesten, az ELTE-n tanult
magyar nyelv és irodalom szakon, és többek között kulturális
antropológiát, illetve latin-amerikai irodalmat is hallgatott. Újságírói
pályafutását a Magyar Rádió műhelyében kezdte riporterként, majd
szerkesztő-műsorvezetőként dolgozott.
2004-ben megnyerte a Litera.hu, a Goethe Intézet és a berlini Kafka
folyóirat közös irodalmi pályázatának közönségdíját Kafka a fa alatt
című írásával. A Magyar Rádió átalakulása után a Marie Claire magazin
alapító csapatához került vezető szerkesztőként, majd évekig az InStyle
főszerkesztője volt.
kevesebb

