Irodalmi Magazin - 2026/1. - Kisfaludy Sándor

magyar napló kiadó  | 2026  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  108 oldal

"Habár kultusza eleven a Balaton-felvidéken, művei napjainkban ismeretlenek a szélesebb közönség körében. Pedig a Himfy költője, a "magyar Petrarca" korának ünnepelt szerzője volt, és jelentős hatást gyakorolt irodalomtörténetünkre. Hiánypótló kiadványunk a korszak kutatóinak bevonásával Kisfaludy Sándor munkásságának átfogó összegzését tűzte ki célul, miközben az interdiszciplináris megközelítés révén, oktatási szempontokat is érintve és kortárs alkotók személyes élményeinek megszólaltatásával feltárja az életmű újrafelfedezésének lehetőségeit. Részletesen foglalkozunk kizárólag szerelmes versekből álló kötetével, amelyet a maga korában előzmény nélkülinek tekintettek. Felülvizsgáljuk a köztudatban rögzült "romantikus" jelzőt, az érzékenység irányzatának érvényesülésére rámutatva. Regéinek, prózájának, színműveinek és röpiratának, valamint nyelvújító és kultúraszervező tevékenységének bemutatásával felvázoljuk életútjának szakaszait és kapcsolatát pályatársaival, továbbá bepillantást nyújtunk levelezésébe feleségével, Szegedy Rózával. Szövegválogatásunkkal és elemző tanulmányainkkal minden generációban szeretnénk kedvet ébreszteni Kisfaludy olvasásához. Írásainkat portrék, műillusztrációk, kézirat- és relikviafotók, valamint a szerző körének, korának és szellemiségének jellegzetes képzőművészeti ábrázolásai kísérik."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Kiadói ár: 2 400 Ft
Bevezető ár: 2 280 Ft

Előrendelhető

Várható megjelenés:
2026. 03. 31.


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás

Kiadó magyar napló kiadó
Kiadás éve2026
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:108
BorítóPUHATÁBLÁS
IllusztrációGAZDAGON ILLUSZTRÁLT
ISBN9772063801498
Árukód2805271 / 1238241

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Kiadói ár: 2 400 Ft
Bevezető ár: 2 280 Ft

Előrendelhető

Várható megjelenés:
2026. 03. 31.


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás

Törzsvásárlói pontokkal Törzsvásárlói pontokkal