Western élet - CD
mg records zrt. | 2016 | MAGYAR nyelvű | CD
...az egész csapat hangzásvilága üde színfolt: hamisítatlan rock n roll, csipetnyi westernes beütéssel." (ldkritika.blog.hu)
A Stukker zenekar 2013 októberében alakult Budapesten. Alapítója Szalay Péter gitáros-szerző (colorStar, Korai Öröm, Fókatelep), aki azokat a folkos, countrys, világzenei ihletésű, magyar nyelvű szerzeményeit viszi színpadra ebben a formációban, melyek a többi produkciója repertoárjába műfaji, illetve egyéb szempontok alapján nem illeszkedtek. A zenekar további tagjai is mind rutinos, a magyar alternatív pop-rock zenei életben már a Stukkeren kívül is nevet, ismertséget szerzett alkotók, akik olyan zenekarokat erősítenek, mint például az Erik Sumo Band, a Pluto, a Balaton vagy a Cabaret Medrano. A Stukker máris nagy népszerűségnek örvend sajátos stílus kavalkádjával. A zenekar első elkészült, és kiadott dala a Sárga busz. A dalból rögtön klip is készült, amelyet a Recorder mutatott be. A Stukkert a Petőfi Rádió a dal premierje után azonnal megkereste, hogy szeretné játszani a Sárga buszt. Legújabb klipjük, a Puskás Ferencről szóló Öcsibá a Nemzeti Sport honlapján jelent meg először.
A termék megvásárlásával
395 pontot szerezhet
Beszállítói készleten
Személyes átvétel 20-24 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 20-24 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
Kiadó | mg records zrt. |
---|---|
Kiadás éve | 2016 |
Nyelv | MAGYAR |
Borító | CD |
Súly | 114 gr |
ISBN | 5999886659073 |
Árukód | 2680107 / 1156386 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
395 pontot szerezhet
Beszállítói készleten
Személyes átvétel 20-24 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 20-24 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes