T. Thomas Rejtély a Sattiputtamban című regénye a véletlennek köszönhetően akadt a kezeim közé. Nem bántam meg, hogy elolvastam. T. Thomas szokatlanul irodalmi stílusa kezdetben meglepett, de néhány száz oldal után hiányzott volna a hangulatkeltéshez elengedhetetlen stílushoz könnyen hozzá tudtam szokni. Nyáron olvastam, mégis, amikor egyik éjszaka az ajtó a huzatnak köszönhetően magától kinyílt, a pulzusszámom olyan hirtelen szökött az egekbe, hogy ilyet eddig csak különösen jó rémtörténetek olvasása közben tapasztaltam. Azonban más érzelmeket is kiváltott belőlem ez a könyv - mondhatnám: mindenfélét. Előfordult, hogy sírtam, de olyan is, amikor hangosan felnevettem. A túlidealizált főhősöket is kizárhatjuk a regény negatív jellegzetességei közül, személy szerint nem egyszer éreztem megvetést Emilio Montana iránt. Egy szó mint száz, nagyon tetszett a könyv, bátran ajánlom mindenkinek, akit nem zavar, ha egy kis történelmi tudást is kap egy kalandregény olvasása közben, és az sem, ha nem egy makulátlan erkölcsű főhőssel kell megbarátkoznia.