A KönyvKereső szolgáltatás csak regisztrált ügyfeleink számára elérhető.
Hogy igénybe tudja venni, kérjük, jelentkezzen be, vagy regisztráljon oldalunkon.
1984. április 14-én született Kalocsán.
Költő, slam poetry-előadó és műfordító.
Érettségit a Pápai Református Kollégium Gimnáziumában tett 2002-ben, ezután a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója volt esztétika, magyar és kommunikáció szakokon. Diplomát a Károli Gáspár Református Egyetemen, japán szakon szerzett, 2015-ben.
2004 óta publikál irodalmi folyóiratokban (Alföld, Élet és Irodalom, Jelenkor, Látó, Mozgó Világ stb.). Első kötete 2010-ben jelent meg Dalok a magasföldszintről címmel. További kötetei: Polaroidok (2013), Rókák esküvője (2018).
2011 óta aktív tagja a magyar Slam Poetry-mozgalomnak, számtalan verseny, bemutató és workshop résztvevője, több országos bajnokság dobogósa. 2017-ben kísérleti Spoken Word albumot jelentetett meg Boros Levente dobossal Mielőtt megszólalsz címmel.
Műfordítóként 2012 óta dolgozik. Többek között Jennifer Egan és Etgar Keret köteteit ültette át magyarra (angolból). Ezek mellett az utóbbi években 20. századi és kortárs japán költők pl. Tamura Rjúicsi, Ajukava Nobuo, Mijazava Kendzsi, Josimaszu Gózó, Tanikava Suntaró stb. verseiből fordít és publikál rendszeresen.
2004-ben a Mozgó Világ nívódíjasa volt líra kategóriában – Ijjas Tamással megosztva. Első kötetével elnyerte a Makói Medáliák-díjat. 2011-ben Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjban, 2018-ban Babits Mihály Műfordítói Ösztöndíjban részesült. 2017-ben a Visegrad Literary Foundation ösztöndíjasa volt Krakkóban. Rókák esküvője című kötetéért 2018-ban megkapta a rangos Horváth Péter Ösztöndíjat.
Nemzetközi eseményeken és fesztiválokon is rendszeresen fellépett Varsóban, Katowicében, Prágában és Brüsszelben. Verseiből és más szövegeiből angol, német, lengyel, román és bolgár nyelvű fordítások is készültek és jelentek meg.
Tagja a József Attila Körnek és a Szépírók Társaságának. Budapesten él.
Szép pillanatok a véletlen láncára fűzve. Az benyomások színvonala kamaszos esetlenséggel hullámzik ugyan, de én élveztem. a következőt tudom mondani: ha ez tetszeni fog, szeretni fogod a kötetet: "005 Csepp: egy tökéletesen pontatlan mértékegység."
Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik szeretik a pszicho-thrillereket. Ez a történet az olvasót végig feszültségben tartja. Már az elején érezzük, hogy Aojama választottjával valami nem stimmel, egyszerűen túl tökéletes ez a lány. Gyönyörű, okos és a modora is kifogástalan. De, ebből a könyvből megtudhatjuk, hogy nem minden arany, ami fénylik. Akik olvasták Stephen King Tortúráját, azok élvezni fogják.
A könyv megvétele után megnéztem a filmet ami nagyon pocsék volt aztán nekiálltam a könyvnek hátha az majd jobb lesz de sajnos épp olyan unalmas mind a kettő.
Hát számomra nem volt nagy durranás a könyv. Eléggé vontatott volt végig majd az utolsó 10 oldalon végre történt is valami, de az meg úgy elvolt sietve, hogy fel sem eszméltem mire vége lett. Olvastam már rosszabb könyvet is de biztos, hogy a kedvenceim közé nem fog tartozni.
Szép pillanatok a véletlen láncára fűzve. Az benyomások színvonala kamaszos esetlenséggel hullámzik ugyan, de én élveztem. a következőt tudom mondani: ha ez tetszeni fog, szeretni fogod a kötetet: "005 Csepp: egy tökéletesen pontatlan mértékegység."