Ugyanaz a könyv, amit korábban már kiadott a szerző, csak pár új gondolatot írt az elejére... Így nem sok újat mondott.

Számomra nagy csalódás a könyv, mert szóról szóra ugyanaz, ami korábban már megjelent, csak a borítója más...

Jorge Bucay első regénye fülszövege szerint "az argentin pszichológus könyveiből emberek százezerei merítenek erőt és bölcsességet életproblémáik megoldásához." E mondat alapján egészen biztosan inkább elkerültem volna a könyv elolvasását, ellenben a cím "nyitott szemmel szeretni" figyelemfelkeltő volt a számomra. Az alcím: "Hiszem, hogy a szerelem egyszerűen megtörténik." ismét elbizonytalanított és az első alkalommal vissza is tettem a polcra. Máskor volt időm beleolvasni csak úgy, véletlenszerűen: "ha egy gyerek azt tapasztalja, hogy a szüleinek kellemetlen az ő több szeretetre, több civakodásra vagy csak több jelenlétre való igénye, akkor valószínűleg megtanulja eltitkolni igényeit. Ez nem vád a szülők ellen. Lehet, hogy nem áll módjukban megadni a gyereknek, amire szüksége van, egyszerűen azért, mert ők maguk sem rendelkeznek vele. Mindenesetre ekkor kezdünk el arra törekedni, hogy ne legyen hiányérzetünk, hiszen ezzel a stratégiával eredményesen enyhíthető a csalódás fájdalma. Éveken át gyakoroljuk ezt a túlélési technikát, vagyis nem veszünk tudomást az igényeinkről. Sőt egy idő után talán azonosulunk vele. Innentől fogva igényeink tagadása már nem stratégia, hanem személyiségünk része. Nincs szükségem semmire, mindent egyedül intézek. Belerögzülünk, elfelejtve igazi valónkat: kik vagyunk, minek tudunk örülni, mi ad nekünk nyugalmat, élvezetet...." Bucay, Jorge: nyitott szemmel szeretni, Európa Kiadó, Budapest, 2012, 113-114.o. Maga a regény, mint regény nem igazán említésre méltó. Vannak részei, amik egyáltalán nem végiggondoltak, kidolgozottak. Ráadásul az egész történet egy hazugságra épül, amelyre nem születik megoldás a könyvben. Illetve születik valami, de számomra egyáltalán nem életszerű. Valójában bizonyára a közérthetőség miatt nevezik regénynek, mert a forma egy levélregény-szerűség. Valóban a párbeszédes forma, ha levélformában is réges-régi idők óta bevált formája a tanításnak. Egy-egy gondolatmenet egy-egy levél, éppen befogadható gondolatmennyiség, amin lehet elmélkedni, rágódni. Ráadásul folyamatosan ajánl az egyes felvetett témakörökhöz további könyveket, sőt egy elektronikus levélben még irodalomjegyzéket is! Alaptémája természetesen a párkapcsolat, de nekem a legfontosabb gondolat belőle az önismeret jelentőségének megerősítése volt. Mindemellett számos érdekes, elgondolkodtató és számos közhelyesnek tűnő gondolatot lehet benne felfedezni. Hozzá kell tegyem, hogy nem vagyok járatos a témáról szóló könyvekben. Keveset olvastam közülük, sőt, talán ez az első, ami kifejezetten erről szól. A könyv beszámol arról is, hogy rendkívül népszerű fórum nyílt a könyv kapcsán az író hazájában. Hadd idézzek még egy-két érdekes gondolatot: "Az emberek félnek az egyedülléttől, az elszigeteltségtől, ezért nem engedik meg maguknak, hogy legalább egy kis időre különváljanak. Szerintem ez is része a kapcsolatnak. Ha egy hétig egyedülálló nőnek érzem magam, jobban megtalálom az utat önmagamhoz. Ilyenkor nem vagyok anya, feleség, pszichológus. Egyedül vagyok, ráérek magamra és a találkozásra önmagammal, ami annyi friss erővel, élettel tölt el, mint semmi más. Persze nem mindig könnyű...." 124.o. Szerepel benne egy igazán jó történet egy házaspárról, akik elmennek tangózni tanulni. Szórakoztató és mosolyogtató, s közben igazán jellegzetes események történnek velük. Nem érzem a felhőtlen elégedettség érzését a könyv kapcsán, így inkább fenntartásokkal merem ajánlani, mégis szerepel benne egy pár olyan gondolat, ami nekem sokat jelentett. Legyen közülük talán a számomra legfontosabbnak tűnő itt zárszóként: "A legjobb, legpontosabb és legkegyetlenebb tükör a párkapcsolat: ez az egyetlen viszony, amelyben közelről tükröződnek legrosszabb és legjobb tulajdonságaim." 38. o.