Már serdülő korában közeledett a szocialista eszmékhez, 1919-ben a római Szocialista Unió titkára és 1920-ban az Avanguardia, a Szocialista Ifjúsági Szövetség orgánumának főszerkesztője. Aktív harcosa Olaszország Kommunista Pártjának (PCI) és az Internacionálénak. Több országban megfordult. Az Ignazio Silone álnevet 1923-ban vette fel, amikor a Kommunista Internazionálé Spanyolországba küldte. Ott letartóztatták, majd szabadulása után írogatni kezdett a barcelonai La Batalla c. kommunista hetilapba ezen az álnéven. Politikai nézetei és aktivitása miatt jónéhány európai országban megfordult, mielőtt Svájcban telepedett le 1930-ban. Itt írta meg első regényeit (Fontamara /1930/, Bor és kenyér /1936/, Mag a hó alatt /1941/), melyek eleinte németül és angolul jelentek meg. 1944-ben visszatért Olaszországba. A Szovjetunióban bekövetkezett események hatására szembefordul a kommunizmussal, de mindvégig antifasiszta marad. Az 1960-as években megújul az irodalmi munkássága, az olasz neorealista írók egyik jelentős képviselője. Fő műve ebből az időszakból: Egy jámbor keresztény kalandjai (1968) történelmi dráma, a ferences mozgalmaknak állít emléket.