A regény maga nekem végül is tetszett, de mikor ezt írom, már túl vagyok a második kötet felén is, és bevallom, nekem ez az első rész sokkal jobban tetszett, mint a jelenleg olvasott folytatás. DE még az sem nyűgözött le. Valószínűleg nem lesz népszerű a véleményem, mi szerint számomra Kira minden idők egyik legunszimpatikusabb főszereplő karaktere, de ez csak az én véleményem. Sosem kedveltem az ilyen típusú embereket, akiket hidegen hagy a logika, csak az érzelmek által kiváltott döntést képesek meghozni, káoszt okozva, kockára téve mindent azért, mert a lelkiismerete miatt mindenkit meg akar menteni. Kira túlzásba viszi ezt, sokszor legszívesebben rászóltam volna, hogy hagyja abba a lelkizős okoskodást... Ha nem volnának az érdekesebb, vagy legalábbis nem ilyen irritáló személyiségű mellékszereplők, esélyes, hogy végig sem olvasom. Akit a legjobban kedveltem, természetesen a végén kikerül a képből, mára már mondhatni megszokott szívfájdalmat okozva ezzel, de azzal nem vitatkozom, hogy a könyv érdekes és kifejezetten okos. Tetszett a részletessége, kidolgozottsága, a Részlegesek és a velük kapcsolatos dolgok, bár a végén én sem igazán lepődtem meg. Nekem nem ez lesz az év könyve, az biztos, de egy olvasást azért megér, különösen a világvége-téma rajongói számára.
Könyvek
KategóriákE-könyvek
KategóriákAntikvár
KategóriákAkciók
Aktuális akcióink- ElőrendelhetőKategóriák
Sikerlista
KategóriákÚjdonságok
Kategóriák- Belépés/regisztráció
Törzsvásárlói pontegyenleg:
Törzsvásárló kártyám
Kedvezmény mértéke:
Törzsvásárló kártyám
Legyen ön is Libri
Törzsvásárlói kártya igénylés vagy meglévő kártya fiókhoz rögzítése
Törzsvásárló!
- Kilépés
Jajj hát ez nagyon tetszett!!! Imádom ezt a futurisztikus világot! Elhagyott világ, magára maradt emberek! Persze a maga nemében szomorú és az ember megretten, hogy ez vár ránk is....? De akkor is nagyon tetszett! Jó az író stílusa, abszolút elképzelhető, amit leír a történet, a szereplők, a világ, minden! Nagyon jó! Már a könyv felénél megrendeltem a következő részt, mert folyamatosan benne akartam lenni a történetben! Kirával harcolni a Részlegesek ellen. Persze lehet, hogy köztük is vannak jók és kedvesek?... meglehet! Ajánlom, aki szereti a sci-fi történeteket!