Mindenki szolgája - Feljegyzések az oroszországi és ukrajnai munkaszolgálatosok kálváriájáról

Zsadányi Oszkárt 1942 októberében hívták be munkaszolgálatra. Két esztendeig szolgált elébb Magyarországon, azután Ukrajna frontján, hóban, fagyban, tetvek között. Íróvá a szenvedés tette. A tanúságtétel ösztöne vezette a tollát, amikor felvillantotta az átvonuló arcokat, így például Zsolt Béláét. Traumatikus élményeiből kiemelkedik a dorosicsi tűzhalál lefestése. Dorosics az ukrajnai gyilkosságok jelképes színhelye. Hogy mi is történt a Kijevtől százötven kilométerre fekvő kolhoz egyik pajtájában? Ide gyűjtötték össze a munkásszázadok tífuszban legyengült betegeit, akikkel aztán az őrző személyzet különös kegyetlenséggel bánt. 1943. április 30-án, a kovásztalan kenyér ünnepének (pészách) utolsó napján a pajtakórház kigyulladt. A lázas betegek menekültek volna a lángok elől, csakhogy az ajtókat kívülről bedrótozták. Akinek égő ruhában mégis sikerült kitörnie, azt lelőtték Zsadányi túlélte a poklot. Életcéljává tette, hogy bajtársai emlékét megőrzi. Így lett hiteles krónikása a munkaszolgálatosok szenvedéseinek.