Vitéz Nagyfalui Toldi Miklós szerelme és egyéb kalandjai

Arany erotikájáról készítettem rádióműsort a múlt század nyolcvanas éveiben Vas Istvánnal. Vas bámulatos memóriával hosszan idézte a példákat, s főleg a Toldi szerelméből, de folytatta és ki is egészítette az Arany által elhallgatott sorokat, amelyeket a Mester - előbb egyértelmű helyzeteket teremtve - a fantáziánkra bízott. (Örzse alig félreérthető viselkedését Piroska ágyában, Eszter és Toldi fülledt erotikával előkészített találkozását, Piroska és Tar Lőrinc mézesheteit például. „A vérnek is abban lehet egy kis része: / Nem epe a mézes hetek ifjú méze.") - A realista kikacsint az édes romantikából! Akkor olvastam el újra a Toldi szerelmét, a trilógiának ezt a leghosszabb, legizgalmasabb, de legkevésbé ismert középső részét, amely most olyan, mint egy bekormozott villanykörte; hiába ég belül az izzó, valami láthatatlan korom homályban tartja a nagy ívű és sok szálon futó verses kalandregényt. (Szerelem és féltékenység, gyilkosság és bosszúhadjárat, tetszhalál és sírrablás; a Shakespeare-mesék fele benne van!) Most aztán a Helikon Kiadó irodalmi vezetője, felbuzdulván a Batthyány-trilógiámon, megkérdezte, hogy írnék-e olyan történelmi regényt, amelyik az iskolai kötelező olvasmányokhoz is „csatlakoztatható" lenne. - „Jó, akkor megírom a Toldit!" - vágtam rá komolytalanul. Hanem a kiadó komolyan vette az én léha válaszomat, s erre már csak egyet léphettem: megkísérelni a szinte lehetetlent. Sumonyi Zoltán