Filc, a zoknimuki

Félix látta, hogy a zoknimuki teljesen maga alatt van. - Tervre lesz szükségünk - mondta, amitől Filc szeme még nagyobbra kerekedett. -Át kell fésülnünk a lakást, hátha errefelé bujkál az az egér. - Stopli... - csuklotta Filc. - Nekem is kell... fésülnöm? - Muszáj lesz - nézett rá megütközve Félix -, nem hiszem, hogy rám hallgatna, de a te hívásodra talán előbújik. - Persze, persze, csakhogy én nem tudok fésülni, azaz... még sosem próbáltam. És nem mintha félnék, vagy ilyesmi, de azért picit meg vagyok ijedve. Tudod, milyen vagyok... - hebegte Filc, fülei elpirultak, szeme kéken felvillant. - Nem félek, csak az én esetemben, ugye... meg a kockázat is elég magas, és én kétbalfüles vagyok, az az igazság. Félix csendre intette a magyarázkodó kis koboldot, felhúzta lábán a nadrágot, és felvillantotta csíkos zokniját. - Kérsz egy harapást? Megnyugtatna? Filc elgondolkodott az ajánlaton, aztán tagadólag megrázta a fejét. - Ez nagyon kedves tőled, és igazán guszta ez a zokni, különösen azok a narancssárga csíkok... meg a gumírozott szegélyek... - Filc nagyot nyelt. — De nem tudnék enni, amíg szegény Stopli nincs meg.